Horoszkop

Meglehetősen szerencsés kézzel nyúl a pénzhez, de azért túl nagy kockázatot ne vállaljon. Ma ne döntsön olyan kérdésekről, amelyek párkapcsolatát érintik!

Nem lehet panasza a csillagokra, egyengetik az útját.

Meglehetősen szerencsés kézzel nyúl a pénzhez, de azért túl nagy kockázatot ne vállaljon. Ma ne döntsön olyan kérdésekről, amelyek párkapcsolatát érintik!

Nem lehet panasza a csillagokra, egyengetik az útját. Munkahelyi kapcsolatairól is kiderül, hogy sokkal értékesebbek, mint gondolta, vannak, akik a háttérből segítik.

Amit a közelmúltban elkezdett, most folytatnia kell. Az akaraterejével és a szorgalmával kell jeleskednie. Ez persze Ön számára nem jelenthet gondot.

Munkahelyi problémái miatt nagyon feszült, és ha nem tud lehiggadni, többször összetűzésbe kerülhet családtagjaival is. Pénzügyei zűrösen alakulnak.

Ez nem olyan nap, amikor több a bevétele, mint a kiadása. Az aranytartalékhoz azonban ne nyúljon, inkább mondjon le néhány luxuscikkről, felesleges dologról.

Sokat gondolkozik szerelmi ügyein és jelenlegi kapcsolatán, mert úgy érzi, változtatásokra van szüksége. Ne féljen megtenni a szükséges lépéseket, legyen határozott.

Biztos talajt érez a lába alatt, és ez arra ösztönzi, hogy hosszú távra szóló terveket szőjön. Ebben fontos szerepet játszanak szerettei és talán barátai is.

Ez a nap nem kedvez a társalgásnak, könnyen félreérthetik, és ezt nagyon nehéz lesz tisztáznia. Egy vita során könnyen megbánthat valakit csípős megjegyzéseivel.

Idősebb munkatársa tanácsára részt vesz egy szakirányú továbbképzésen, melyen rengeteg hasznos dolgot tanulhat. Barátait nagy szerencse éri.

Úgy érzi, kapcsolata szerelmével válságba került, pedig csak jobban oda kellene figyelnie partnerére, hogy megtudja, miként hozhatná rendbe a dolgot.

Hosszú idő után újból találkozik távolban élő rokonával, akinek rengeteg mesélnivalója van, így ma sok időt töltenek együtt, beszélgetéseik az éjszakába nyúlnak.

Ha kétes eredetű információkra alapozza üzleti terveit, kínos helyzetbe kerülhet. Egy nagyszabású rendezvényen végre sikerül alaposan kikapcsolódnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?