Panoráma

Különös videó: ilyen egy háromezer éves múmia hangja

Kutatóknak sikerült életre kelteni egy háromezer éves egyiptomi múmia hangját: háromdimenziós nyomtatással, képalkotó eljárással és egy elektronikus gégefővel újraalkották a múmia hangképző szervének nagy részét.
MTI

2020. január 24. 18:00

múmia
- Képarchívum

 A Scientific Reports című tudományos folyóiratban csütörtökön bemutatott tanulmány szerzői szerint ez a módszer lehetővé tette egyetlen – az e és az a magánhangzó közötti – hang megszólaltatását.

A kísérteties hang valószínűleg nem pontosan tükrözi Nesziámon egyiptomi pap beszédét, akinek múmiáját a Leedsi Városi Múzeumban őrzik, és amellyel a kutatók dolgoztak. Azért választották a pap múmiáját, mert a nyelv nagy része az enyészeté lett az elmúlt háromezer évben.

A pap XI. Rámszesz fáraó uralkodása idején élt Kr.e. 1099 és 1069 kötött. Théba papjaként valószínűleg erős hangja volt a rituálékhoz.

„Hangképző szervei jelen állásában egy hiteles hangot alkottunk, nem számítottunk pontos beszédegyezésre nyelvének állapota alapján”

– mondta David M. Howard, a londoni Royal Holloway College kutatója, a tanulmány társszerzője.

A létrehozott modell egyedül kevés teljes szavak vagy mondatok szintetizálásához - közölték a kutatók. Ehhez szükség lenne a hangképző szervek hangteljesítményének ismeretére. „Ezen dolgozunk, egy nap ez is megvalósulhat” – tette hozzá Howard.

John Schofield, a Yorki Egyetem régésze, a tanulmány társszerzője kiemelte: ez a technika felhasználható arra, hogy segítse az embereket a történelmi örökség interpretálásában.

„Amikor a látogatók a múlttal találkoznak, az egy vizuális találkozás. Egy ilyen hanggal ezt megváltoztathatjuk, és a találkozást többdimenzióssá tehetjük”

– magyarázta.

„Semmi sem személyesebb, mint valakinek a hangja, ezért azt gondoljuk, hogy egy ilyen régi hangot hallani, feledhetetlen tapasztalat, életre kelnek az olyan történelmi helyek, mint a karnaki Nesziámon-templom” – tette hozzá.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Olvasóink figyelmeztettek arra, hogy a párkányi vasútállomáson csak szlovák és angol nyelven olvasható a figyelmeztetés (Olvasónk felvétele)

Az Új Szó is hozzájárult a járványra figyelmeztető magyar nyelvű feliratok kihelyezéséhez

matovic

2021-ben is a koronavírussal?

Marek Krajčí
Frissítve

Megvan a koronavírus első szlovákiai áldozata

A pénzügy visszafogottabb költségvetést tervez jövőre

Kilenc hónapra is leállíthatnák a bankok a hitelek törlesztését

Branislav Gröhling
Frissítve

Kinyitnak az iskolai étkezdék a diákok és a nyugdíjasok számára

koronavírus olaszország
Frissítve

Egy nap alatt több mint nyolcszáz áldozatot szedett a koronavírus Olaszországban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.