„Holttestek zuhannak az égből”

Augusztus végén hozták nyilvánosságra azokat a szövegeket, amelyeket a World Trade Center két évvel ezelőtti romba döntésekor rögzítettek.

Ugrás a halálbaAugusztus végén hozták nyilvánosságra azokat a szövegeket, amelyeket a World Trade Center két évvel ezelőtti romba döntésekor rögzítettek. A kétségbeesett telefonbeszélgetéseket egy bírósági döntés miatt ismertették: a New York Times perrel kényszerítette a tornyokat kezelő Kikötői Hatóságot, hogy a segítségkérések szövegeit hozzák nyilvánosságra. A kétségbeesett szövegek közül 36 egy-egy áldozat utolsó mondatait tartalmazza.

A World Trade Center áldozatainak és a mentésre érkezők beszélgetéseit egy bírósági döntés nyomán kezdték el ismertetni az amerikai lapok. A New York Times perrel kényszerítette a ledöntött tornyokat kezelő Kikötői Hatóságot, hogy ismertessék a hívások írott változatait. A legtöbb segélyhívás ugyanis hozzájuk futott be. Az áldozatok rokonai és a hatóság etikai okokra hivatkozva tiltakoztak a beszélgetések nyilvánosságra hozása ellen, de a bíróság szerint ezek a szövegek mindenkire tartoznak.

Még a tragédia előtt rögzítették a Kikötői Hatóság Tommy nevű munkatársának beszélgetését édesanyjával:

– Szia, Anya!

– Jól vagy?

– Igen, a munkahelyemen vagyok. Maradj a lakásban! Ne csinálj semmit... Valami... baj van. Repülők vannak a radaron. New York felé jönnek. Állítólag mindent szétrombolnak.

– Ó, Tommy, ígérd meg, hogy felhívsz még.

– Rendben, Anya, de ez eltart még egy ideig, rendben? De semmiképpen se menj ki az utcára. Mondom, repülőket mutat a radar. Állítólag egész Manhattant lerombolják.

– Vegyél fel egy gázmaszkot...

– Később még hívlak.

A következő beszélgetés egy toronyban rekedt férfi és a Kikötői Hatóság diszpécsere között zajlott, az első repülő becsapódása után, amikor a torony még nem dőlt öszsze.

– Kikötői Hatóság Rendőrsége, Murray.

– Igen, igen, igen. Itt az egyes épület.

– Értem. Hányadik emeleten van, uram?

A kilencvenediken vagyunk.

– Kilencvenedik emelet.

– Öten vagyunk. Nem tudunk kimenni.

– Öt... World Trade Center, nem tudnak kijutni.

– Egy. Egyes épület, World Trade Center.

– Úgy értem öt ember, tudom, uram, egyes...

– Igen, World Trade Center egyes épület, öt ember. 9051-es szoba.

– 9051. Felküldünk magukért. Emeletről emeletre járnak az embereink.

– Köszönjük. Rendben.

– Rendben.

Az alábbi beszélgetésben egy rendőr, John Kannuzo hívta fel a fiát, Anthonyt.

– Szia, Papa.

– Szia, Anthony, hogy vagy?

– Jól.

– Szörnyű dolog történt, Anthony. Sokan nagyon rosszul vannak.

– Meghaltak?

– Igen.

– Hányan haltak meg?

– Ezrek, Anthony, ezrek.

– Papa, mi lesz most?

– Megtennél valamit, Anthony? Papa most nincs otthon, úgyhogy te vagy a férfi most a háznál. Segítsél a mamádnak, és vigyázz rá, hogy boldog legyen, oké?

Egy 88. emeleten rekedt ember utolsó szavai így hangzottak a telefonban:

– A 88.-on vagyunk. Beragadtunk... Az egész épület mindjárt rám dől... Az épület összeomlik... minden ledől...

Egy rendőr az összedőlő épület előtt telefonon jelentett:

– Több tucat test, az emberek ugrálnak ki az épület tetejéről... a World Trade Center elé... Holttestek zuhannak az égből...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?