Panoráma

Holdfogyatkozás lesz Szlovákiában – ekkor nézheted végig!

A jövő héten esedékes holdfogyatkozás során a Föld árnyéka a Hold felszínének nagyjából 41 százalékára vetül majd.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. május 11. 11:00

holdfogyatkozás
- TASR/AP-felvétel

Szlovákiából részleges holdfogyatkozásként figyelhetjük meg a jelenséget, Nyugat-Európában, valamint Észak- és Dél-Amerikában azonban teljes holdfogyatkozásra számíthatnak az ott élők.

A nem mindennapi esemény május 16-án, hétfőn lesz – egészen pontosan hajnali 4:28-kor kezdődik, és 5:00-kor ér véget.

(denníkn)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Richard Sulík

Sulík szerint már ma újraindulhat a kőolajszállítás, a Slovnaft rendezte a számlát

tasr, tankolás

Fordulhat a kocka – egyre több magyarországi autós érkezhet a szlovák benzinkutakra

SÚLYOSAN megsérült egy 47 éves motoros, mentőhelikoptert riasztottak

SÚLYOSAN megsérült egy 47 éves motoros, mentőhelikoptert riasztottak

bank

Más bankok is csökkenhetik a kamataikat?

moszkvics

FOTÓK: Visszatér Oroszországba a Moszkvics

kisbaba

A jóslat nem vált be: nem született több gyerek a pandémia alatt Szlovákiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.