Hideg gáz szigeteit fedezték fel a Tejútrendszerben

A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást "kémlelő" Planck-űrteleszkóp "összeállította" a szén-monoxid "égboltbeli" eloszlásának első térképét. A szén-monoxid fontos összetevője azoknak a hideg gázfelhőknek, amelyek "benépesítik" a Tejútrendszert és más galaxisokat. Ezek a felhők, amelyek nagyobbrészt hidrogénmolekulákból állnak, biztosítják a csillagképződéshez szükséges alapanyagot - olvasható az ESA honlapján (http://www.esa.int) honlapján.

Mindazonáltal a hidrogénmolekulákat fénysugárzás híján nehéz észlelni. A szén-monoxid azonos feltételek mellett képződik, és annak ellenére, hogy mennyiségileg kevesebb van belőle, könnyebben bocsát ki elektromágneses sugárzást, ezért könnyebb észlelni.

"A Planck űrteleszkóp a szén-monoxid kiváló észlelőjének bizonyult, kimutatva molekuláit az egész égbolton" - hangsúlyozta Jonathan Aumont, a Párizsi Egyetem asztrofizikusa, a Planck-projekt résztvevője.

A földi telepítésű rádióteleszkópokkal rendkívül időigényes a kozmikus szén-monoxid keresése, mivel az égboltnak csupán egy kis "szeletét" képesek vizsgálni, ahol már eddig is feltérképezték a szén-monoxid-molekulák létező felhőit.

"A Planck csillagászati műhold nagy előnye, hogy az egész égboltot képes pásztázni, így segítségével azokat a molekuláris gázfelhőket is felfedezhetjük, amelyek létezéséről fogalmunk sem volt" - magyarázta Jonathan Aumont.

A Planck-űrteleszkóp a mikrohullámú háttérsugárzás rejtélyes "ködfátylát" is felfedezte, amely a Tejútrendszer centrumát öleli körbe, s amelyet szinkrotronsugárzásnak tartanak. Ez a fajta sugárzás akkor jön létre, amikor szupernóva-robbanás által csaknem a fény sebességére felgyorsított elektronok mágneses téren "rohannak" keresztül.

A galaxis középpontjában felfedezett szinkrotronsugárzásnak azonban mások a paraméterei, mint a Tejútrendszer más helyein látható emissziónak. A jelenségre többféle elmélet is született, ám egyik sem nyert bizonyítást.

"A Planck-műhold megfigyelései arra utalnak, hogy érdekes folyamatok játszódnak le galaxisunkban" - hangsúlyozta Jan Tauber, az ESA kutatója.

A 2009 májusában indított Planck csillagászati műhold mindenekelőtt a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás feltérképezését "kapta feladatául".  Az egész világegyetemet betöltő elektromágneses sugárzás az ősrobbanás "visszhangja". A 13,7 milliárd éve bekövetkezett ősrobbanás után nagyjából 380 ezer évvel az atommagok és elektronok összeálltak atomokká, és a fotonok (fény) számára a világegyetem átlátszóvá vált. A mikrohullámú háttérsugárzás ebből az időből származik, léte tekinthető az ősrobbanás legkomolyabb bizonyítékának. E sugárzás feltérképezésével a tudósok többet remélnek megtudni az ősrobbanásról és az univerzum korai időszakáról.