Sikerült patkányokat hibernálniuk a japánoknak

korallszirti mozaikfarkú patkány

Hibernációszerű állapotot idéztek elő rágcsálóknál az idegsejtjeik stimulálásával japán kutatók, akik szerint az eredményeik az emberi gyógyászat és a távoli világűr kutatásának területén is hasznosíthatók lehetnek.

A Cukubai Egyetem és a Riken Kutatóintézet szakemberei a Nature című tudományos folyóirat internetes kiadásában publikálták a tanulmányukat.

A hibernáció állapotában a test sejtjeinek tevékenysége drasztikusan lelassul. Az állatok, köztük egyes emlősök körében ehhez hasonló állapot a téli álom, amelyet az alacsony testhőmérséklet és a lelassult anyagcsere jellemez a táplálékszegény hónapokban.

Az egerek és a patkányok nem alszanak téli álmot. Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a központi idegrendszer szerepet játszik a hibernáció állapotában, de a pontos mechanizmus nem ismert.

A mostani vizsgálatban a kutatók gyógyszerekkel stimulálták a laboratóriumi egerek hipotalamuszában lévő úgynevezett Q idegsejteket, amelynek hatására a rágcsálók normál, nagyjából 37 Celsius-fokos testhőmérséklete 24 Celsius-fokra csökkent, az oxigénszükségletük pedig a normális szint 10-20 százalékára.

Az anyagcseréjük szabályozására irányuló képességük megmaradt. Patkányokon végzett azonos kísérletek hasonló eredményeket hoztak. A kutatók szerint az eredményeik előre fogják vinni az emberi hibernációval foglalkozó kutatásokat.

Mint elmondták, nagy az esély rá, hogy az embereknek is vannak Q idegsejtjei, amelyek megfelelő manipulálásával előidézhető lenne egy mesterséges hibernált állapot, megnyitva az utat különböző humán gyógyászati alkalmazások, például a szívroham utáni szövetkárosodás csökkentése felé.

 Az űrkutatásban egy hibernációszerű állapot lehetővé tenné az asztronauták számára, hogy alacsony oxigénszint és táplálékbevitel mellett vészeljék át a hosszú űrutazásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?