Hibázó harmadik világ

Ma 850 millió ember nélkülözi az elegendő élelmiszert, közülük 200 millió öt év alatti gyermek. Naponta 24 ezer ember hal éhen, és az éhhalál küszöbén tengődik legalább további 13 millió Afrika déli részén. Latin-Amerikában 54 millió a rosszul tápláltak száma. A vészhelyzetben lévők 96%-a a fejlődő országokban él. A Föld lakosságából mindössze 900 millió mondhatja el magáról, hogy nem kell túlságosan nélkülöznie. Ezt a helyzetet kívánta stratégiailag orvosolni a világ közössége, amikor a FAO előző, 1996-ban rendezett római világélelmezési csúcstalálkozóján határozatban tett ünnepélyes fogadalmat: 2015-ig a felére csökkenti a Föld éhezőinek számát. Ez persze csak politikai eskütétel volt, nem pedig nemzetközi szerződés, így senkire se rótt igazán számon kérhető kötelezettségeket. A helyzet 1996 óta alig javult. Emiatt az élelmezési világszervezet főtitkárának a szegény országokhoz is van feddő szava. Mint Jacques Diouf mondja, a harmadik világnak is össze kellene szednie magát, hiszen ha a szegények a számukra nyújtott segítséggel párhuzamosan nem mozgósítják saját tartalékaikat, nem jelölik ki a szegénység elleni harc területén a prioritásokat, nem lesz joguk követelni a nemzetközi segítséget. Nem árt tudatosítani, hogy az 1990-es években a rosszul táplált gyermekeknek közel 80%-a olyan országokban élt, amelyek élelmiszer-fölösleggel bírtak. Ezekben az országokban a széles körű szegénység korlátozta az embereket abban, hogy élelmiszert vásárolhassanak. A szegénység egyébként leggyakrabban az asszonyokat sújtja. Pedig a FAO szerint a világ élelmiszertermelésének több mint a felét nők állítják elő, Afrika, Latin-Amerika és Ázsia falvaiban pedig akár a 80 százalékát is.

Még néhány tény: az éhínséggel küszködő országok jelentős részében évtizedeken át polgárháború dúl vagy dúlt (Angola, Mozambik, Szudán, Etiópia), a kormány üldözi a farmereket (Zimbabwe), vagy a kormány eladta az élelmiszer-felesleget (Malawi). (só, ú)