Hatezer korona egy-egy tippért

Prága. Bár Csehországban nem lehet a lengyelországihoz hasonló botrányos helyzetről beszélni, az egészségügyi személyzet és a rendőrség fizetett együttműködése a temetkezési vállalatokkal itt is megszokott jelenség.

A Lidové noviny című prágai lap megírta, hogy a temetkezési vállalatok a „halotti” tippekért akár négyezer koronát is kifizetnek informátoraiknak. A Blesk című bulvárlap szerint az árak magasabbak, s egyre emelkednek, mert a konkurencia nagy. Prágában egy-egy tippért hatezer koronát is kaphat az illető. Ez még mindig kifizetődő a temetkezési vállalatoknak, mert egy átlagos színvonalú temetés ára manapság Csehországban legalább 15-20 ezer korona. „Ez a probléma továbbra is fennáll. Ezt a módszert leginkább a nagyobb temetkezési vállalatok alkalmazzák, amelyek képesek megfizetni az informátorokat” – nyilatkozta a témával kapcsolatban Julius Mlcoch, a prágai temetkezési vállalat igazgatója. Szerinte a temetkezési vállalatok megpróbálják beszervezni maguknak a mentőszolgálat egyes tagjait, illetve a rendőröket, hogy ők kapják meg elsőként az „új halottról” szóló információkat. Vajon véletlen-e, hogy ha a városban valahol súlyos baleset történik, akkor szinte minden esetben a Helfi cég mentőautói jelennek meg a helyszínen elsőként? – tették fel a kérdést a prágai lapok. Zdeněk Schwarz, a Helfi igazgatója szerint ez csak azért van, mert ők a legjobbak. Az újságok azonban úgy tudják, vannak bizonyos kapcsolatok a rendőrség és a cég között…

Hasonló a helyzet vidéken is. „A Šumperki járásban is tapasztaltunk ilyesmit” – jelentette ki Petr Žák, a járási mentőszolgálat vezetője, aki egyben a mentőszolgálatok országos szövetségének az elnöke. Mint mondta, a Šumperki járásban a problémát úgy oldották meg, hogy a mentőszolgálatok röplapokat osztogatnak, amelyen minden temetkezési vállalat rajta van, s mindenki azt választja ki, amelyiket akarja. Olmützben pedig felosztották az évet, s minden időszakban más-más temetkezési vállalatra hívják fel a figyelmet a mentőszolgálat tagjai. Senki sem tagadja, hogy mindezért bizonyos ellenszolgáltatást kapnak a temetkezési vállalatoktól. A Blesk arra is rámutat, hogy a nagy kórházakban vagy környékükön a temetkezési vállalatok információs irodákat fenn, s együttműködnek, összejátszanak a személyzettel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?