Hármas pandaikrek születtek Kínában

Hongkong |

<p>Hármas pandaikrek születtek egy dél-kínai állatparkban, ami rendkívül ritka esemény, az állatpark illetékesei nemcsak világra jöttüket, hanem életben maradásukat is csodának tartja.</p>

Július 29-én születtek a kantoni Kuangcsouban lévő szafariparkban a pandabébik, ők az első hármas pandaikrek, amelyek a világon eddig életben maradtak - adta hírül az intézmény közleményében kedden.    Anyjukat, Csü Hsziaót - neve szó szerint azt jelenti a krizantém mosolya - túlságosan kimerítette a kölykök világra hozása, hogy gondozza őket. Ezért a pandabébiket inkubátorba tették addig, amíg anyjuk meg nem erősödik. Azóta már vissza is térhettek hozzá, de a gondozók 24 órában figyelemmel kísérik a fejlődésüket - közölte az állatpark.    A volongi pandavédelmi központ illetékese, ahonnan a nőstény származik, közölte: még nem lehet arról beszélni, hogy ők az egyetlen életben maradt hármasikrek a világon. Meg kell várni azt, hogy elérjék a hathónapos életkort, hogy bizonyosan kijelenthessük ezt - tette hozzá.    A szafaripark által a kicsinyikről a hónap elején készített felvételek még inkubátorban mutatják a rózsaszín színű bocsokat, szemük még csukva, fehér szőrzetük még igencsak ritka.     A nőstény és kölykei jól vannak - közölte az intézmény, amely nem tette közzé az apróságok nemét, csupán annyit közöltek, hogy névadásukra később kerítenek sort.    Tavaly 49 pandakölyök született Kínában, közülük 42 van még életben, ami rekordot jelent a pandatenyésztési programban. A tenyésztési technológia fejlődésének köszönhetően 2013 végére elérte a 376-ot világszerte a fogságban élő óriáspandák száma. Vadon - Kínában - mintegy 1600 óriáspanda él. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?