Harmadik éve csökken a bűnözés az Egyesült Államokban

Washington |

<p>A súlyos gazdasági recesszió és a magas munkanélküliség ellenére tavaly már harmadik éve folyamatosan csökkent a bűnözés mértéke az Egyesült Államokban.</p>

A súlyos gazdasági recesszió és a magas munkanélküliség ellenére tavaly már harmadik éve folyamatosan csökkent a bűnözés mértéke az Egyesült Államokban, a gyilkosságok száma 2008-hoz képest 7,2 százalékkal esett vissza - közölte hétfőn a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).

Az erőszakos bűncselekmények száma 5,5 százalékkal csökkent, a vagyon elleni bűncselekmények terén 4,9 százalékos csökkenést észleltek.

A szövetségi nyomozó szervezet 13.237 helyi és állami szintű rendőri hatóság önkéntes adatközlése alapján vont mérleget.

Az FBI a csökkenő tendenciához fűzött magyarázat nélkül közölte, hogy az erőszakos bűncselekmények, köztük a gyilkosságok, rablások száma és a nemi erőszak mértéke a városokban és vidéken egyaránt csökkent. A legjelentősebb visszaesés azokban a városokban volt, ahol a lakosság 500 ezer és 1 millió fő közé esik (7,5 százalék), illetve 1 millió feletti (6,9 százalék).

Legnagyobb arányban, 8,1 százalékkal a rablások száma csökkent. S bár a gyilkosságok száma összességében 7,2 százalékos esést mutatott, vidéken 1,8 százalékos, a 25 ezer és 50 ezer fős népességű városokban 5,3 százalékos növekedést rögzítettek.

A vagyon elleni bűncselekmények vonatkozásában a legnagyobb javulás tavaly az autólopások terén történt: 17,2 százalékkal kevesebb kocsit tulajdonítottak el, mint 2008-ban. Az egymilliósnál nagyobb lakosságú városokban élők vagyona ellen 7,9 százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el, a bejelentett gépkocsilopások száma 21,1 százalékkal esett vissza.

A gyújtogatási esetek száma - amelyet az FBI külön kategóriaként kezel - 10,4 százalékkal csökkent 2009-ben.

Az ország legnépesebb, 8,4 millió lakosú városában, New Yorkban tavaly 46.357 erőszakos bűncselekmény történt a 2008-as 48.430 után. A gyilkosságok száma 523-ról 471-re esett vissza, rablásból 18.597 történt, míg 2008-ban 22.186. A keleti parti nagyvárosban 12.440 autónak kelt lába, ez is kisebb, mint a 2008-as 10.694-es adat.

A fővárosban, a 600 ezres Washington D.C.-ben az erőszakos bűncselekmények száma 8135-ről 7,2 százalékkal 7586-ra esett vissza, 143 gyilkosságot követtek el, szemben a 2008. évi 186-tal.

Az Egyesült Államokban több évi csökkenés után 2005-ben és 2006-ban növekedett az erőszakos bűnözés, elemzők akkor attól tartottak, hogy a terrorellenes küzdelem a 2001. szeptember 11-i merényletek után elvonta a forrásokat az egyéb bűncselekményekkel szembeni hatósági erőfeszítésektől. Az erőszakos bűncselekmények száma azonban később - 2007-ben 0,7, 2008-ban pedig 1,9 százalékkal - újra csökkent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?