Halálos hüllő

Sydney. Egy krokodil megölt egy 24 éves német turistalányt, aki nővérével és több más társával együtt éjszakai fürdőzésben vett részt az észak-ausztráliai Kakadu nemzeti parkban. Az áldozat egy turistacsoporttal érkezett a parkba. A csoport egy folyó mellett táborozott le.

Máma már nem harap tovább. A legyőzött gyilkos állat. Reuters-felvételSydney. Egy krokodil megölt egy 24 éves német turistalányt, aki nővérével és több más társával együtt éjszakai fürdőzésben vett részt az észak-ausztráliai Kakadu nemzeti parkban. Az áldozat egy turistacsoporttal érkezett a parkba. A csoport egy folyó mellett táborozott le. A vízparton több figyelmeztető tábla is jelezte a turistáknak a krokodilveszélyt, ennek ellenére néhányan éjjeli fürdőzésre szánták rá magukat – közöttük a későbbi áldozat, és nővére. A fürdőzők csak annyit láttak – idézte az AFP a túlélők beszámolóját –, hogy valami sötét tömeg mozdul a vízben, s a lány, aki nővérétől alig karnyújtásnyira volt, eltűnik a víz alatt. A kisvártatva megérkező rendőrök megtalálták a holttestet, de nem tudták kiemelni, mert egy másik krokodil is megjelent a helyszínen. Max Pope, a terület rendőrfőnöke érthetetlennek nevezte, hogy a turisták a figyelmeztetések ellenére halálos veszedelmet jelentő helyzetekbe sodorják magukat. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?