Hagyományőrző családi találkozó

A rendezvény a temetőben kezdődött, ahol a találkozó szervezője, Kohút Lajos unokája, Karácsony László és neje égő mécseseket nyújtottak át az oda érkező rokonoknak, hogy közösen helyezzék el az ősök sírjain. A temetői megemlékezést szentmise követte, abban a templomban, amelyben 1904. szeptember 10-én Kohút Lajos és Kis Apollónia egybekeltek. A misét celebráló Bence Attila plébános is példaértékűnek nevezte a 101 évvel ezelőtt házasodott Kohúték családi összetartó erejét, a leszármazottakba plántált szeretetet. Leszármazottaik, a közvetlen utódok házastársát is beleszámítva, 119 tagú rokonságot tartanak számon. Kohút Lajosnak és feleségének összesen hét gyermekük született, három fiú és négy lány, közülük két fiú gyermekkorban elhunyt, a többi öt testvér után 16 unoka és 33 dédunoka él ma is. Mivel Kohútéknak egyetlen fiuk maradt életben, a családi név csak egy ágon öröklődött, a többi rokonság Karácsony, Bihercz, Tánczos, Ürge névvel élteti tovább a családi hagyományokat. Mindezt jól szemléltette az a nagyméretű festett családfa, amelyet a családtagokat ábrázoló korabeli fényképekkel együtt a szentmisét követő díszvacsora színhelyén tekinthettek meg a vendégek. A vacsora és a hajnalig tartó mulatozás, amelyre nyolcvan rokon jött össze, a templom melletti Esterházy-kastély dísztermében zajlott, aminek szimbolikus jelentése is volt, az ősök ugyanis ebben a kastélyban dolgoztak. Kohút Lajos az itteni Esterházy grófnak volt a parádés kocsisa, ami nem akármilyen tisztség volt annak idején. Felesége, Apol néni a grófi házvezetésben dolgozott, egyik lányuk pedig – Karácsony László édesanyja – szobalánya és társalkodónője volt a grófnénak. Még olaszországi útjukra is magukkal vitték, háromnegyed évet töltött a grófékkal Velencében. „Én mindezeket már csak elbeszélésből ismerem, de mondták, hogy nagyon jó soruk volt itt a gróféknál, lisztet, húst, zsírt, tüzelőt, mindent bebiztosítottak a számukra – mondta Karácsony László. Azt is elárulta, hogyan született az unokatestvér-találkozó ötlete: – A feleségem szilveszterkor kinn volt a temetőben, és ott találkozott az egyik unokatestvéremmel. Beszélgetés közben született az ötlet, milyen jó volna a többi rokonnal is találkozni. Mert leginkább csak temetéseken szoktunk összejönni, és olyankor látjuk, hogy vannak, akiket nem is ismerünk. Ezt szeretnénk megelőzni, és találkozni, összejönni amíg élünk.” Karácsony Lászlóné hozzátette, nem véletlen, hogy éppen a kastélyban szervezték az ünnepséget, hiszen ezzel is emlékeznek az egykor itt dolgozó nagyszülőkre: „Ha most látnak minket onnan felülről, akkor biztosan örülnek, hogy mi ünnepelni jöttünk arra a helyre, ahol ők valamikor dolgoztak.”

A találkozó legidősebb résztvevője a kilencvenkét éves Ágnes néni, a Kohút házaspár egyetlen még élő gyermeke volt. A férje után Ürge Ágnesnek hívják, 1936-ban ment férjhez Zsigárdra, azóta is ott él, és most a fiával, és a menyével jött vissza a szülőfaluba. A grófi birtokon töltött évekre már nem nagyon emlékszik, még kisgyerek volt, amikor a nagyapja meghalt, és a szülei a grófi birtokról a faluban levő szülői házba költöztek, hogy a családi gazdaságot lássák el. Ágnes néni egyetlen fia, Ürge József még jól emlékszik azokra a gyerekkori búcsúkra, amikor az egész család, az összes unokatestvér összejött. Ő a szüleivel Zsigárdról járt Tallósra, ami ma már nem nagy távolság, de annak idején két óráig tartott az út, merthogy még az ötvenes években is lovas kocsival tették meg. Persze, később autóval jártak, és a hetvenes évek közepéig tartott a szokás, hogy búcsúkor összejött a szélesebb rokonság. Azóta csak 1986-ban, Ágnes néniék aranylakodalmán találkoztak annyian. Úgy látszik, hogy a parádés kocsisnak a lovakhoz való vonzalma az utódokba is átöröklődött. Ürge József elmondta, hogy az egyik fia, aki Gödöllőn végezte el az agrártudományi egyetemet, most Székesfehérváron él, és egy közeli tanyán két saját lova van. Beszélgetésünkbe egy csinos fiatalasszony, a Kohút házaspár dédunokája, Morvai Andrea is bekapcsolódott. Elárulta, neki három lova van. Itt Tallóson, a nagyszülői házban laknak. Gyerekkori álma volt, hogy egyszer saját lova legyen, és sokan őrültnek nézték, amikor néhány évvel ezelőtt lovat vásárolt. A húgával szoktak lovagolni, de olyan tervei is vannak, hogy létrehoz egy birtokot, mely afféle idegenforgalmi, agroturisztikai látványosság lenne. Arról már nem beszéltünk, csak utólag jutott eszembe, milyen stílusos volna, ha egy hintót is beszereznének, és ha a tallósi vízimalomhoz sűrűn látogató turisták a birtokon is megállva egy kocsikázásra, a hintó bakján a néhai grófi parádés kocsis dédunokáját találnák.

A nyolcvan rokon között biztosan többen is akadtak, akikkel hasonló érdekes beszélgetéseket lehetett volna folytatni, de azok megírásához egy riport nem lenne elegendő. Mindenesetre másoknak is jó példaként szolgálhatnak a Kohút-leszármazottak, hogy a mai rohanásban is akadnak, akiknek van idejük arra, hogy még az unokatestvéreikkel is elbeszélgessenek.