Gyomorszűkítő műtét vár a világ legkövérebb nőjére

Újdelhi |

<p>Indiába szállítják a jövő héten a világ legkövérebb nőjét, hogy fogyását elősegítendő gyomorszűkítő műtétet végezzenek rajta.</p>

A 36 éves Eman Ahmed Abd al-Atit kereken 500 kilogramm súlyú, és elhízása miatt már évek óta képtelen elhagyni otthonát. Az egyiptomi nőt Muffazal Lakdavala indiai sebészprofesszor fogja ingyen megműtetni, aki az után ajánlotta fel segítségét, hogy megismerte a nő történetét. 

"A nőnek számtalan betegsége van. Azonnali műtétre van szüksége" - hangoztatta az orvos az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.

"Testvére elmondta, hogy 25 éve képtelen elhagyni szobáját. Ekkor azt mondtam, Istenem, segítenem kell neki. A műtétet térítés nélkül fogom elvégezni" - közölte az indiai orvos, aki két hete találkozott a nő testvérével.

Az egyiptomi nő a jövő héten utazhat repülőgéppel Mumbajba az után, hogy az indiai külügyminiszter, Susma Szvaraj személyesen járt közben vízuma érdekében. Al-Ati vízumát ugyanis India kairói nagykövetsége először elutasította, mivel nem tudta személyesen beadni kérelmét. Lakdavala professzor, aki korábban két indiai miniszteren is végrezett már gyomorszűkítő műtétet, kérte a külügyminiszter segítségét, aki maga is jelenleg kórházban tartózkodik veseátültetésre várva.       

Családja szerint al-Ati nagy súllyal, öt kilósan született, és elefántkórral diagnosztizálták. A betegség idült nyirokpangás okozta vizenyő- és kötőszövet-szaporulat, amely az elefántéhoz hasonlóvá változtatja az érintett végtagokat. Al-Ati 11 éves korában hízott el nagyon, és azóta nem tud felállni. Később agyvérzést is szenvedett, azóta ágyhoz kötött, édesanyja és testvére gondoskodik róla.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?