Gyilkosság miatt is vádat emelhetnek Josef Fritzl ellen

Bécs. Segítségnyújtás elmulasztásával elkövetett gyilkosság miatt is vádat emelhetnek az amstetteni „rémként” emlegetett Josef Fritzl ellen. A Kurier című lap szerint a St. Pölten-i ügyészség a rendőrség bevonásával megpróbálja kideríteni, milyen körülmények között halt meg a most 73 éves férfi 7.

Bécs. Segítségnyújtás elmulasztásával elkövetett gyilkosság miatt is vádat emelhetnek az amstetteni „rémként” emlegetett Josef Fritzl ellen. A Kurier című lap szerint a St. Pölten-i ügyészség a rendőrség bevonásával megpróbálja kideríteni, milyen körülmények között halt meg a most 73 éves férfi 7., saját lányától született gyereke. A személyes szabadság megsértésével, nemi erőszakkal és vérfertőzéssel gyanúsított mérnök őrizetbe vétele után elmondta a rendőrségnek, hogy összesen 7 gyereke született a lányától, Elisabethtől. Az egyik újszülött, egy ikerpár egyik tagja azonban háromnapos korában meghalt. A holttestet Fritzl egy kályhában elégette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?