Gwen Stefani két évvel ezelőtti szóló debütálása, a Love Angel Music Baby az egyik legnagyobb hatású lemeze volt a popzene utóbbi néhány évének. A No Doubt énekesnője ugyanis azzal az albummal szolgáltatott példát arra, hogyan lehet valaki egyszerre sikeres, szórakoztató és szexi, ráadásul mindezt úgy, hogy nem megy alá egy bizonyos szintnek.
Gwen Stefani: The Sweet Escape
Az első benyomásunk a Wind It Up című kislemez ijesztő jódlizós intrója lehetett, mely megfejelve A muzsika hangja című musicalből vett hangmintákkal, egy kicsit bizarr album képét vetítette előre. Nos, ennyire szokatlan szám nincs több a lemezen, viszont igencsak eklektikusra sikeredett, még ha a Love Angel Music Baby alaphangja nem változott is: pattogós dance pop, nyolcvanas éveket idéző szintis hangok, és csajos, mégis érezhetően fehér hiphop. Megjelenik viszont a lemezen Gwen komolyabbik énje is (ha azt vesszük, hogy fél éve már anya is, akkor épp itt volt az ideje), néhány lassabb, melankolikus dal formájában, bár azért nehéz teljesen komolyan venni, hiszen a Gwen stílusából fakadó irónia legalább kis mértékben azokat is áthatja. Kicsit skizofrénné teszi a helyzetet az énekesnő imázsából fakadó kettősség: hol partizós, szexi vadmacskaként rappel, máskor meg az utóbbi időben megismert, harmincas évekbeli dizőz-imázs részeként affektálósra veszi a figurát, talán utóbbi jobban áll a művésznőnek. Érdemes egy pillantást vetni a közreműködők listájára is: a már megszokott Neptunes vagy a volt No Doubt-tag, Tony Kanal mellett feltűnik a lemezen a Keane billentyűse, Tim Rice-Oxley is.
A Love Angel Music Baby kedvelőinek nem fog csalódást okozni a The Sweet Escape című korong, még ha újabb What You Waiting For nincs is a lemezen. (o-o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.