Gustav megkímélte New Orleanst

MTI-ÖSSZEFOGLALÓNew Orleans súlyosabb károk nélkül megúszta a természeti csapást.

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

New Orleans súlyosabb károk nélkül megúszta a természeti csapást. A város gátjai – amelyeket a 2005-ös Katrina hurrikán rombolása óta még csak részben tudtak újjáépíteni – bírták a terhelést, nem szakadtak át, így a várost megóvták az árvíztől.

A Mexikói-öböl partján végigsöprő kettes erősségű, majd egyes fokozatúra szelídülő szélörvény Louisiana államban házak tetőit szaggatta le, fákat csavart ki, s több közút víz alá került. New Orleansban néhol bokáig-térdig érő víz borította el az utcákat, az erős szél átfújta a gátakon a vizet. A várost védő gátaknak lényegében ez volt az első próbájuk a Katrina óta, amely 1600 ember halálát okozta.

Gabriel Knight, egy helyi biztonsági munkás azt mondta, Gustav sokkal gyengébb volt, mint Katrina, „itt voltam, az egy rémálom volt, ez semmi”. Kétmillió embert menekítettek ki Louisiana parti területeiről a Gustav érkezése előtti napokban, ez volt az Egyesült Államok talán legnagyobb ilyen akciója. Sok szegény, beteg és idős embert buszokkal és vonatokon szállítottak biztonságos helyekre; a környező szövetségi államok szállodáiban helyezték el őket. A térség lakói több száz mérföldekre otthonuktól figyelték az időjárás- és kárjelentéseket. A Gustav által okozott károk felmérése napokig eltarthat, nem tudni, milyen pusztítást végzett a halászfalvakban, valamint az olaj- és gázipari létesítményekben.

A vihar hétfő este már trópusi viharrá szelídülve folytatta útját Louisiana államon át a szárazföld belseje, Texas és Arkansas államok felé, ahol egyes területekre akár 50 centiméternyi eső zúdulhat.

Ray Nagin, New Orleans polgármestere szerint a várost már megnyithatják, ha bizonyossá válik, hogy minden negyed biztonságos, egyelőre azonban csak a kárfelmérők mehettek be New Orleansba. Nagin szerint a város lakóinak még várniuk kell, de – mint mondta – a hazatérés időpontja „csak napokra van, nem hetekre”, s talán már ma este vagy holnap megkezdődhet a kimenekítettek visszatérése. A kiskereskedők és a nagyvállalatok már ma a városba küldhetik dolgozóikat, hogy felmérjék a helyzetet. Az esetleges katasztrófa következményeinek elhárítására a Nemzeti Gárda 14 ezer tagját irányítottak az öböl térségébe. A hadügyminisztérium 50 ezer katonát adott volna, de erre szerencsére nem volt szükség.

Bár New Orleansban a helyzet nem hasonlítható össze a Katrina okozta pusztítással, a károk most is jelentősek: a villamos hálózatban okozott károk miatt közel 80 ezer háztartás maradt áramszolgáltatás nélkül, 35 áramszolgáltató alállomás nem üzemel. Megrongálódott a város szennyvízelvezető hálózata is. A kórházakban csak a legszükségesebb személyzet ügyel, generátorok szolgáltatják az áramot, és az ivóvízhálózat is működik a városban – e két létfontosságú szolgáltatás hiánya is közrejátszott abban, hogy oly magas volt a Katrina halálos áldozatainak száma.

A Gustav-veszély elmúltával a hatóságok már a következő fenyegetés, a Hanna hurrikán felé fordítják figyelmüket; a vihar Georgia és Dél-Karolina államokban érhet partot a hét második felében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?