Graz lesz Európa kulturális fővárosa

A Mura közepén már áll a New York-i sztárdizájner, Vito Acconci által megálmodott acél-üveg kagylóP. Ott felvételeDe a városka az „irodalom fővárosaként” is híres lett néhány nevezetes irodalmi folyóirat itteni kiadása és a fesztivál rangos költői-írói estjei révén. A mozgókép se marad ki: a Diagonale, az osztrák filmek (évekig inkább csak áhított, mint létező) seregszemléje már régen nem intézhető el kézlegyintéssel, azért sem, mert neves alkotók veszik a fáradságot, hogy bekapcsolódjanak a többnyire a szövetségi művelődéspolitika ostorozásától sem visszariadó szimpóziumokba. A grazi Opera előadásai nemcsak a Stájer Ősz vagy a zenei fesztivál idején keltenek figyelmet: most például a szentpétervári Kirov balettet várják vendégszereplésre. Mellesleg a nevezetes társulattal veszik fel az idei újévi koncert televíziós közvetítéséhez a táncbetéteket. Nem az Operában persze, hanem megfelelő természetes díszletek között a grazi Eggenburg-kastélyban.

Stájerország földrajzi helyzete, a szlovén határ közelsége, a nemzeti kisebbség jelenléte tálcán kínálja a multikultúra pártolását, és ha már ez így van, miért ne jöhetne hozzá a vallási másság is: idén ősszel két héten át a világ buddhistái találkoztak itt a 14. dalai lámával, és vettek részt az évente egyszeri Kalachakra rituálén. Végtére is e beavatási ceremónia fő eleme az idő megértése, a béke és a harmónia megteremtése, és ez egybeesik Graz hitvallásával is. De volt már itt nagy nemzetközi ökumenikus világtalálkozó is, és az Európai Unió kulturális miniszterei mintha csak hazajárnának: rendszeresen itt tartják találkozóikat, már csak azért is, mert Graz oly közel esik a megbeszélésekre egyre gyakrabban meghívott tagjelölt országokhoz. Az idei őszi fesztivál se volt mentes az idegenek iránti rokonszenv kifejezésétől – mottója az „Idegen test” –, és a program része a Balkán kultúrájának bemutatása volt.

Mindez persze csak bemelegítésnek tekinthető. Az igazi nagy esemény január 9-én kezdődik, és mérföldkő lesz a 230 ezer lakosú város életében. Az első ausztriai városként Graz lesz 2003-ban az európai kultúra fővárosa. Az eddig az országhatáron belül rekedt figyelem immár kiterjed az egész földrészre.

A siker záloga lehet, hogy elbizakodottságnak nyoma sincs itt. Sőt. A kisváros kishitűségéről árulkodik a 2003-as nagy esemény filozófiájához választott különös mottó. „Graz – Ki hitte volna?” – teszi fel a költői kérdést a 130 oldalas előzetes programfüzet. Az előkészületek pedig arra utalnak, hogy akinek kellett, az elhitte, és gőzerővel látott neki a tervezésnek.

Időben, 1998-ban értesült a város a nagy kitüntetésről, így volt lehetőség az európai rendezvénysorozatot alig két hónappal megelőző utolsó Stájer Ősz programját is összhangba hozni. Nemcsak a lázas építkezésekre, hanem az újabb profilra is utalva a fesztivál elkötelezte magát a kortárs építőművészet mellett: mottója, az „Idegen test” utalás a harmadik dimenzióra is. A fő kiállítás pedig – amely márciusig megtekinthető, és így beépül az európai főváros programjába is – a Látens utópiák – a kortársművészet kísérletei címmel a legnagyobb grazi múzeumban, a Joanneumban keresi a választ a kérdésre, mit kínál a jövő építészete. Aki kevesli a kiállítóteremben kapott választ, szemlélődését folytathatja odakinn a szabadban – no persze inkább csak januártól, mert az év utolsó hónapjához közeledve még építési területnek tűnt Graz legtöbb része. A városkép megújítása nem egyszerű, hiszen illeszkednie kell a hagyományokhoz: erre kötelezi, hogy a város barokk magja egy ideje már a világörökség része. A legnagyobb nyeresége a Mura-parti városnak a New York-i sztárdizájner, Vito Acconci által a folyó közepére álmodott sziget. A kagyló formájú, acél-üveg építményt a város keleti és nyugati feléből stégeken lehet megközelíteni, és az építmény kedvéért végre rendbe hozták a Mura mindkét partját. A szigeten a legkülönfélébb kulturális rendezvényeket tartják, zeneieket például úgy, hogy a közönség a partról élvezi a műsort. Tíz év tervezgetés után most Európa kulturális fővárosa végre birtokba veheti az új művészeti csarnokot; igaz, csak szeptembertől. Már készen van, és a dalai láma avatta a Stadthallét, afféle konferencia-központot, ahol tízezres közönség is elfér. Új házat kap az irodalom, megépül a Gyerekmúzeum, szóval a 2003-as nagy rendezvény felgyorsított olyan beruházásokat, amelyekről még egy darabig elvitatkozgattak volna a szakemberek. Ahogyan Grazban tréfásan mondják, mindent Melina Mercourinak köszönhetnek, hiszen az időközben elhunyt görög színésznő-kulturális miniszter kezdeményezte még a nyolcvanas években az Európa kulturális fővárosa rendezvénysorozatot váltakozó városokban. (Az első 1985-ben Athén volt).

Az építési és felújítási munka 120 millió eurót nyel el, a programra további 56 milliót költenek – ez utóbbi a városi büdzsét terheli. A programfüzet 130 oldalon sorolja az eseményeket, képekkel és kis ismertetőkkel vegyítve. Kiemelni sem könnyű valamit ebből a mennyiségből. Aki nem tud majd igazán választani, és beéri azzal, hogy kószál az utcákon, ott sem marad látnivaló nélkül. Üveglift röpít a magasba a Mária-oszlop közelében, ugyanazt a kilátást biztosítva, mint ami legfeljebb az oszloptetőn landoló galamboknak jutott eddig; a város szimbóluma, az óratorony pedig árnyjátékkal kétszereződik meg. Nyáron a főtérre Klaus és Alexander Kada tükörinstallációja egyenesen a tenger képzetét varázsolja.

Persze téved, aki azt hiszi, hogy mindenki elégedett. A művészek – elsősorban a független színtársulatok –, az állami megrendelésből élő képzőművészek már előre reszketnek a 2004-es évtől: ekkorra ugyanis jó előre befagyasztott minden kiadást a tartományi kormányzat. A kassza üres lesz, a város teljesen eladósodik, igaz, a derűlátóbbak remélik, hogy a ráfordítások busásan megtérülnek. Jön majd a sok látnivalóért a turista, és vissza is tér, sőt talán üzletembereknek is kedvük támad errefelé beruházni.