Gazdag advent a Kauflanddal

<p>Főzzön és játsszon több mint 1000 &euro; értékű nyereményekért!</p>

A hét receptje:

SAVANYÚ LENCSELEVES FÜSTÖLT HÚSSAL

Hozzávalók: 20 dkg lencse, 25 dkg füstölt hús, 1 babérlevél, 1 fej hagyma, 1 mk mustár (el is maradhat), 1,5 dl tejföl, só, olaj, liszt, cukor.

Elkészítés: A lencsét előző este átválogatjuk, váltott vízben többször átmossuk, körülbelül 4 dl hideg vízbe áztatjuk. Másnap a füstölt húst vagy csontot feltesszük főni, mert a lencse hamarabb megpuhul, mint a füstölt hús. A lencsét felöntjük hideg vízzel, és feltesszük főzni a fi nomra vágott hagymával és 1 babérlevéllel. Miután felforrt, egyenletesen, lassan forraljuk. Amikor a lencse félig megpuhult, hozzáadjuk a füstölt hús levét, sóval beállítjuk az ízét. Ízlés szerint egy kávéskanál mustárral is fűszerezhetjük. Barna rántással sűrítjük: a felmelegített zsiradékban először a cukrot pirítjuk aranysárgára, utána hozzáadjuk a lisztet, így pirítjuk barnára. Vigyázzunk, mert a liszt könnyen leéghet. A kész levesbe visszatesszük a kis kockákra vágott füstölt húst. A tányérokba egyegy evőkanál tejfölt teszünk, erre merjük a levest, amelyet citromlével vagy ecettel savanyíthatunk. Zöldséggel is dúsíthatjuk a levest, csipetkével még laktatóbbá tehetjük.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"296029","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"300","style":"width: 300px; height: 300px; margin-left: 135px; margin-right: 135px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"300"}}]]

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"296028","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"201","style":"width: 480px; height: 201px; margin-left: 50px; margin-right: 50px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A Kaufland K-Classic termékcsaládjával varázsoljon receptünkhöz hasonló karácsonyi ételt az asztalára, ossza meg velünk az alkotását, és nyerjen meg egyet a több mint 1000 euró összértékű nyeremények közül.

Ezen a héten 3 db Kaufland vásárlási utalványért játszunk, 100 € értékben.

Hogyan vehet részt a játékban?

A KARÁCSONYI LEVES kategória receptjéhez vásárolja meg a hozzávalókat. Meríthet inspirációt a mi receptünkből is, ám ez nem feltétel. Fotózza le a K-Classic jelölésű termékeket, amelyekkel főzni fog, és lásson munkához. A kész ételről is készítsen képet, és a két fotót személyes adataival együtt (név, vezetéknév, cím, telefonszám vagy e-mail-cím) küldje el postai úton vagy e-mailben 2017. 12. 6. 14:00-ig a következő címre:

ÚJ SZÓ napilap Lazaretská 12, 814 64 Bratislava, (a borítékra írja rá a JÁTÉK szót) E-mail: [email protected]

Az első forduló nyerteseit 2017. 12. 7-én sorsoljuk. A nyertesek nevét az Új Szó 2017. 12. 9-i, szombati kiadásában közöljük. A játék részletes leírását és a játékszabályokat a:

https://ujszo.com/online/panorama/2017/11/23/jatekszabalyok weboldalon találja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?