GALÉRIA: Városnegyed épül 3D nyomtatással a kaliforniai sivatagban

a

A kaliforniai Coachella-völgy sivatagos vidéke ad majd otthont az Egyesült Államok első, kizárólag háromdimenziós nyomtatással készülő házakból álló városnegyedének.

A projekt mögött álló két kaliforniai vállalat, a fenntartható ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Palari és a Mighty Buildings nevű építéstechnológiai cég egy kéthektáros földterületen fogja kialakítani a 15 környezetbarát otthon alkotta negyedet Rancho Mirage-ban – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

A Mighty Buildings oaklandi főhadiszállásán kisebb garázsméretű nyomtatók révén születnek az új házak. A folyamat 80 százaléka automatizált, és a hagyományos építkezéshez képest 95 százalékkal kevesebb munkaórával és tízszer kevesebb hulladékkal jár együtt.

A nyomtatók alig 24 óra alatt készítenek el egy 32 négyzetméteres otthont. Gyakran éjszakára indítják be a nyomtatókat, azok dolgoznak, miközben az alkalmazottak alszanak. Egyik napról a másikra építik a házakat, amelyek részei, panelei úgy illenek egymáshoz, mint a Lego-kockák. A Mighty Buildings gyártja a belső és külső falakat, amelyek csatlakozókkal vannak ellátva, így a helyszínen könnyen összeszerelhetők. A házak felépítése egy hónapot vesz igénybe, szemben a hagyományos módszerekkel alkalmazott három-hat hónappal.

Galéria

A Palari a fenntarthatóságot hangsúlyozza: egy tipikus favázas házhoz a faanyagot méretre vágják ki, és a maradék gyakran a szeméttelepre kerül, míg a 3D-s nyomtatók pontosan a szükséges anyagot állítják elő. Ezenkívül az automatizált folyamat kevesebb munkaerőt követel, mert robotok készítik a paneleket.

A modern építészet jegyeit magukon hordozó Rancho Mirage-i otthonok mindegyike egy három hálószobát és két fürdőszobát magába foglaló 135 négyzetméteres elsődleges épületből és egy két hálószobás, egy fürdőszobás második épületből áll. Mindegyik ingatlanhoz egy 929 négyzetméteres, medencés telek tartozik, és plusz költségért egyebek mellett jakuzzit, pergolát, tűzrakóhelyet, valamint kinti zuhanyt is lehet kérni.

Az elővásárlási kampány február végén kezdődött, és napokon belül lefoglalták az összes telkeket, 1000 dollárt fizettek a vevők a helyfoglalásért – mondta a Palari vezérigazgatója, Basil Starr. „Megnyugtató volt látni, hogy ilyen nagy a keresletet ezekre a házakra” – mondta Starr, hozzátéve, hogy a vásárlók többsége technológiai hozzáértésű, és fontos számukra a fenntarthatóság. Érdekes, hogy a Palari kriptovalutát is elfogadott a betétekért, két vevő bitcoinban fizetett. Az otthonok ára egyébként 595 ezer dollár és 950 ezer dollár között mozog.

A koronavírus kissé lelassította a projektet, de a vásárlók számára lehetőséget teremtett arra, hogy olyan helyen élhessenek, mint a Rancho Mirage, amelyet – az évszaktól függően változó lélekszámú – üdülővárosként ismernek. „A járvány a vásárlók figyelmét a társasházakról a családi házakra irányította át. Sok ember otthon dolgozik, és olyan új helyszíneket keres, mint például a Rancho Mirage. Ez a szemlélet növeli a 3D-s otthonok értékét” – mondta Starr a Los Angeles Timesnak.

A Beverly Hills-i székhelyű Palari Los Angeles közelsége és a viszonylag olcsó földterülete miatt választotta a Rancho Mirage-t, és maga a város is támogatta a vállalat fenntarthatósági céljait.

A kaliforniai lakáskrízis erősödésével a háromdimenziós nyomtatással készült házak iránti igény valóban egyre növekszik. Az államnak 1,8–3,5 millió új lakóegységre lesz szüksége 2025-re.

Rancho Mirage mellett a Pilari csoport ezért több helyen, például Palm Springsben, San Fernando-Valley-ben is városnegyedeket fejleszt. Arra számít, hogy az első parcellák már idén nyáron itt is értékesíthetők lesznek.

A Mighty Buildings a helyi önkormányzatokkal egyeztetett arról, hogy a leginkább rászoruló középréteg számára jelenthetnének jó megoldást a 3D nyomtatásos házak, a vállalat nagyrészt ezért is célozta meg ezt a közönséget Kaliforniában. A tanárokat, a tűzoltókat, a szolgáltatókat, azokat a személyeket, akikre szüksége van egy közösségnek, és akiknek az őrületes kaliforniai lakáspiaci helyzet miatt soha nem állt módjukban családi házat venni. (MTI, ug)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!