ÖSSZEFOGLALÓKuala Lumpur.
Furcsán köszönt el a 27 éves másodpilóta
ÖSSZEFOGLALÓ
Kuala Lumpur. Tegnap kiterjesztették a Malaysia Airlines eltűnt Boeing 777-es utasszállító repülőgépe utáni kutatást, a keresés Malajzia kérésére most már Ausztráliától egészen Kazahsztánig kiterjed.
A maláj védelmi miniszter arról tájékoztatott, hogy a kutatási terület legészaknyugatibb zónájában Kazahsztán, az Indiai-óceán déli részén pedig Ausztrália csatlakozott a fedélzetén 239 emberrel március 8-án eltűnt, Pekingbe tartó repülőgép utáni kereséshez.
Szakértők szerint az MH370-es járat Thaiföldön keresztül elméletileg elérhette volna Kazahsztánt, de az mindenképpen feltűnt volna a közép-ázsiai ország hatóságainak. A kazah polgári repülési hatóság ezzel szemben azt közölte, hogy a kérdéses napon nem észlelt illetéktelen berepülést légterébe.
Közben nyilvánosságra hozták a repülőgépet irányító két pilóta biztonsági átvizsgálásának felvételeit. Bár a detektor semmilyen gyanús tárgyat nem mutatott ki, ahogy a motozás során sem került elő semmi, továbbra is a két pilótát gyanúsítják a bűncselekménnyel. A vizsgálat továbbra sem zárja ki, hogy a pilóták a tengerbe vezették az eltűnt repülőgépet.
Nem az 53 éves kapitány, Zaharie Shah, hanem a 27 esztendős másodpilóta, Fariq Hamid köszönt el a megszokottól eltérő módon a földi irányítástól, amikor azt mondta: „Rendben, jó éjt” – közölte a Daily Mail hírportál. (MTI, bors)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.