Fura kis történet pályaválasztók számára nem kis tanulsággal

A bolondság sokféle, de legalább ezer – tartja az arab közmondás. Ülök minap az autóbuszban, és élvezem a fővárosi tömegközlekedés minden előnyét és gyönyörűségét. Közben csak úgy bámulok kifelé a fejemből, és arra gondolok, hogy mit végeztem el, mit nem, és mi vár rám holnap. Egyszer csak párbeszéd üti meg a fülemet. Az előttem ülő édesanya szapulja süldőforma leányát – a tanulmányi eredményei miatt. Ámbár – legalábbis úgy tűnik – ez esetben éppen az eredmények hiányáról van szó.

– Nem megmondtam, hogy tanulj?! – csattan fel az édesanya.

– Jó, jó, megmondtad – hangzik az unott válasz, majd kifelé bámulás az ablakon.

– Nem vettek fel a kozmetikai szakközépbe – kezdi a sorolást az elkeseredett hölgy; a válasz vállrándítás. – Nem vettek fel fodrásznőnek sem.

– Hát nem – konstatálja a leányka, akit sokkal kevésbé izgat a sorsa, mint jó anyját.

– Az lesz a vége, hogy beíratlak valamelyik vidéki gimnáziumba, oda felveszik a hülyéket is – zárná le a beszélgetést, hozzáfűzve: – Mert mi lesz így belőled?

– Elmegyek segélyre – hangzik a megfontolt válasz.

Belegondolok, és rájövök, hogy kölyökkoromban azért másképp mentek a dolgok. Akkoriban a munkanélküli- vagy szociális segély fogalmak ismeretlenek voltak; annyit tudtunk csak, hogy valahol messze, Nyugaton rohad a kapitalizmus, minálunk meg virágzik a szoci. Aztán, ha rendesen fogunk dolgozni és viselkedni, eljutunk a kommunizmusba, ahol majd mindenkinek a szükségletei szerint fognak mérni. És eljő a bőség országa...

Még egyszer belegondolok, kölyökként mi minden fordult meg a fejemben a pályaválasztás kapcsán. Akartam én lenni tűzoltó, katona, esetleg üveggolyó... Legelőbb is – néhai Máté Péter hatására – táncdalénekes. Később rockzenész, abból a vadabb fajtából. Édesanyám hatására tanító, apám hatására erdész, majd a barátom majdnem rábeszélt, hogy menjünk együtt katonai gimnáziumba, mert nincs szebb élet, mint a vadászpilótáé. Az egyenruhától viszont irtóztam, s ezért úgy döntöttem, inkább politikus leszek. Csakhogy meggyűlt a bajom a rendszerrel, mert az egyik május elsejei felvonulás alkalmával Marxot „leszőrmókoztam”. Nem maradt más hátra, mint elfordulni a világi dolgoktól, és a művészetek felé venni az irányt. Bár eleinte a fényképezés felé kacsintgattam, később mégis az írói pálya mellett döntöttem, mert az nagyobb szabadságot ad. Könyvet írni viszont nagyon nehéz; logikusan következett tehát, hogy bútorasztalos leszek. Ennél viszont egy idő múltán kézenfekvőbbnek tűnt tengerre szállni, s így a hajózás mellett döntöttem. Az élet viszont úgy hozta, hogy végül is minden lettem egy kicsit, mivel röpke harminc évem alatt alkalmam nyílt a legkülönfélébb szakmákban dolgozni.

Egy valami viszont sosem voltam, minthogy sosem is akartam lenni: munkanélküli. ĺgy változik a világ, s így változnak benne az embergyerekek.