Franciák lőtték le a kalózok túszát?

Párizs |

<p>Nem lehet kizárni, hogy francia kommandósok lőtték le a Tanit nevű jacht fogságban lévő tulajdonosát a kalózokkal vívott tűzharcban a szabadító akció során - jelentette ki szombaton Hervé Morin francia védelmi miniszter.</p>

A francia haditengerészet erői pénteken szabadították ki az Ádeni-öbölben a francia jachtot, amely a múlt hét végén került kalózok hatalmába Szomália partjai közelében. Négy túsz, köztük egy gyerek sértetlenül kiszabadult, az ötödik azonban halálos sebet kapott. Az áldozat Florent Lemacon volt, a hajó tulajdonosa. A kalózok közül kettő halt meg a francia haditengerészet akciójában, további hármat elfogtak. A tengeri rablók április 4-én kerítették hatalmukba a Tanit nevű vitorlást.

Morin az Europe 1 rádiónak nyilatkozva elmondta: igazságügyi vizsgálatot és boncolást rendeltek el, hogy megállapítsák Lemacon halálának körülményeit. Egyúttal védelmébe vette a kommandósok akcióját. "Úgy vélem, ez volt a lehető legjobb döntés, mert a kalózok a szomáliai partra akarták vinni foglyaikat, ott pedig nem tudtuk volna szavatolni a biztonságukat" - magyarázta a miniszter, hozzátéve, hogy "természetesen ilyen esetben nem létezik nulla kockázat". A francia hatóságok által felajánlott, a kalózok által visszautasított váltságdíj összegéről Morin nem nyilatkozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?