First Ladynek lenni egyszerre nyűg és lehetőség

George Washingtonból például aligha lett volna az első amerikai elnök, ha nem találkozik a fiatal özvegy Martha Custisszal. A nem túl tehetős virginai földbirtokost ez a házasság segítette a politizáláshoz már akkoriban is nélkülözhetetlen vagyonhoz. Martha Washingtont még Lady Washingtonként illett szólítani. Az amerikaiak éppen hogy lerázták a brit gyarmatosítókat, de a királyságtól való érzelmi búcsú nem ment könnyen. A demokratikus gondolkodás terjedésével a nemességre utaló kitétel eltűnt az elnöki feleségek neve elől – helyét átvette a státusukat finom iróniával meghatározó First Lady megjelölés. Az „első hölgyek” gyakran nem érték be azzal, hogy elnököt faragtak férjükből. Közülük a legelső, akit a politikába való túlzott beleszólással vádoltak, Abigail Adams, rögtön a második elnök, John Adams felesége és a negyedik elnök, John Quincy Adams édesanyja volt. Mrs. Adams mindig kész volt megvédeni férjét a politikai és személyes támadásoktól. Ugyanakkor nagyon sokat pörölt is vele – főleg mert nem tetszett neki az államfői rezidencia, a még csak félig kész későbbi Fehér Ház.

Eleinte nem lehetett valami izgalmas politikusfeleségnek lenni, különben Martha Washington nem panaszkodott volna egyik levelében, hogy unalmas életet él, és szinte állami fogolynak érzi magát. Ki hinné ma már, hogy ez az unalmas hely az Egyesült Államok első, ideiglenes fővárosa, New York City volt?

Az elnökök feleségeitől mindig az éppen szokásos nőszerepet várta el a társadalom. Személyiségük és férjükkel kialakított kapcsolatuk természetesen befolyásolta viselkedésüket és azt, menynyit vállaltak magukra. Közülük egyesek beleroppantak a felelősségbe, mások szárnyakat kaptak a történelmi lehetőségtől. Sarah Polkot például mindennél jobban érdekelte a politika, és kifejezetten közös ambícióik miatt ment hozzá James Polkhoz, a későbbi 11. elnökhöz. Ebben kortársai nem találtak semmi kivetnivalót. Ha valamiért bírálták, az a „titkos tanácsnoki” szerep volt, amelyet férje oldalán mindvégig betöltött. Hozzá hasonlóan nagyon akart elnökné lenni Helen Taft is. Amikor férje előtt 1906-ban lehetőség nyílt a legfelsőbb bírósági tagságra, lebeszélte a felajánlott tisztség elfogadásáról. Megérte: három évvel később William Taft lett a 27. elnök.

Az elnökfeleségeknek mindig sok protokolláris feladatuk volt. Akadt köztük, aki ezt élvezte a legjobban. Szegény Mary Lincolnról déli származása miatt az északiak azt terjesztették, hogy kém, a déliek azt, hogy áruló. 1862-ben ráadásul meghalt hétéves kisfia, Willie. Az apátiába süllyedt asszony a drága étkészletek vásárlásában lelt vigaszt. Az északiak és a déliek végre egyetértettek valamiben: a First Lady szórja az adófizetők pénzét. Érdekes módon, alig pár évvel később Julia Grant is az étkészletek bolondja volt, mégsem tett senki megjegyzést. Sőt az akkori szállóige szerint egy First Ladynek sosem lehet elég porcelánja. Az ország annyira örült a polgárháború lezárásának, hogy senkit sem érdekelt pár ezer (mai áron alighanem inkább néhány százezer), tányérra költött dollár.

Néhány év múltán Lucy Hayes azzal érdemelte ki a „Limonádé Lucy” becenevet, hogy betiltotta az alkoholt a Fehér Házban. A szigorúan vallásos First Ladynél szóba sem jöhettek az addig szokásos táncmulatságok. A női egyenjogúság harcosai azonban csalatkoztak az első felsőfokú végzettségű elnöknében: nem karolta fel ügyüket, megmaradt a hagyományos családi értékek és a józan élet védelmezőjének.

Woodrow Wilson első felesége, Ellen álruhában járta Washington szegénynegyedeit. Kiharcolta, hogy a kongresszus törvényt hozzon a nyomortanyák tisztántartásáról. A róla elnevezett jogszabály elfogadása után nem sokkal meghalt, s az elnök már a következő évben újranősült. Edith Wilson nem volt egy csiszolt elme, de első, ékszerész férjétől komoly vagyont örökölt. A Fehér Házban minden korábbi First Ladynél befolyásosabbnak bizonyult. Gyakran ő tárgyalt az elnök nevében. Amikor Wilsont 1918-ban szélütés érte, Edith régensként gyakorlatilag maga kormányozta az országot. Egy vita után például felmentette tisztségéből Robert Lansing külügyminisztert, ami hivatalos jogkör híján nem kis teljesítmény.

Lou Hoover nem nagyon vétette észre magát a Fehér Házban. Tőle származik viszont egy sokat idézett mondás arról, miért élvezi a választási kampányt: „A férjem tartja a beszédeket, én kapom a rózsákat.” Eleanor Rooseveltről azt mondták, „ő az elnök szeme és füle”. A tolókocsiba kényszerült F. D. R. korlátlan bizalmát élvezte, és aktív politizálásával megalapozta a későbbi First Ladyk nyilvános szerepvállalását. Franklin Delanoe Roosevelt halála után az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete lett, és aktívan közreműködött az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának kidolgozásában.

Jacqueline Kennedy kora leghíresebb asszonya volt. A meggyilkolt John F. Kennedy temetésén mutatott fájdalmas méltósága az egész világ szimpátiáját kivívta. Az ötvenes évek elején a Washington Times–Herald fotóriportereként találkozott a jóképű massachusettsi képviselővel, így voltaképpen a sajtó első fehér házi nagykövetét tisztelhetjük benne.

A First Ladyk élete az első pillanattól a közérdeklődés középpontjában állt. Ez sok bajt okozott, a legvégzetesebbet 1828-ban. Rachel Jackson első házasságát ugyanis jogilag pontatlanul bontották fel, az újságírók pedig az elnökválasztást követően felkapták az ügyet. A bigámia vádja annyira megviselte az asszonyt, hogy még a beiktatási ceremónia előtt szívrohamban meghalt. Abban a fehér ruhában temették el, amelyet az ünnepségen viselt volna.

Persze vannak első hölgyek, akiknek nincs ellenükre egy kis hírverés. Hillary Clinton például már a fehér házi évek előtt is mesterien bánt a sajtóval. A két elnöki mandátum után azonnal önálló politikai karriert kezdett, s most sokan találgatják: vajon nem Bill Clinton volt elnök lesz-e a legelső First Gentleman?

A mostani First Lady, a néhány nap múlva Magyarországra látogató Laura Bush nem dédelget ilyen álmokat. Mint volt tanárnő és könyvtáros az olvasás szokásának erősítését tekinti első számú céljának. Texasi kormányzófeleségként ő indította útjára a nemzeti könyvfesztivált, s bármilyen furcsa, rá várt az állam közkönyvtárának megalapítása is. Híresen jó viszonyban van anyósával, a korábbi First Ladyként „a nemzet nagyijának” nevezett Barbara Bushsal. 21 esztendős ikerlányai „kordában tartása” mellett a kisgyerekek tanításának szenteli életét. Nagy elismerést aratott tavaly szeptember 12-én, a gyilkos terrortámadások másnapján a rémült kisiskolásoknak írt bátorító, vigasztaló levele, amelyet az ország valamennyi tanintézetében felolvastak. Lélegzetelállító vörös ruhája, amelyet az elnöki beiktatás utáni bálon viselt, ma már kiállítási tárgy Washingtonban, az Amerikai Történeti Múzeumban, ahol ugyanakkora tárlat foglalkozik a First Ladykkel, mint az Egyesült Államok eddigi 43 elnökével.

Washington, 2002. május