Magyarországon 1989-ben jött létre a Diák-és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE). Célja, hogy lehetőséget adjon gyakorlatra, tapasztalatszerzésre azoknak a fiataloknak, akik komolyan szeretnének foglalkozni az újságírással, rádiózással. Valamint, hogy a hasonló érdeklődésű fiatalok megismerkedhessenek egymással, segítsenek egymásnak.
Fiatal újságírók találkozója
A programot a Motolla gyermek-táncegyüttes kezdte, majd Kecskés István, a DUE elnöke hivatalosan megnyitotta a fesztivált.
Az ünnepi beszédeket a Romantic együttes fellépése követte. A koncert után az RTL klub két közismert híradósa és az Antenna című euroatlanti integrációs műsor szerkesztő-műsorvezetői Alföldi Zoltán és Sárosdy Eszter tartottak előadást pályájukról, tudósításaikról, kulisszatitkokról.
Az előadás után a Szombathelyi Kötélugró Klub látványos műsora következett.
Sokak számára felejthetetlen élmény marad a Barátok közt néhány szereplőjével Németh Kristóffal, Gyetván Csabával és Szabó Erikával való találkozás, akik többek között szerepeikről meséltek.
A kisebb termekben a honvédelmi minisztérium munkatársai tartottak előadást, ahol az érdeklődők az Európai Unió ifjúsági programjairól tájékozódhattak.
A fesztiválon hirdették ki a DUE országos pályázatát, amelyre diáklapok és diákrádiók, valamint egyének is pályázhattak. A délutáni közönségtalálkozókon neves televíziós személyiségekkel beszélgettünk, akik különböző műsorokat vezetnek illetve szerkesztenek. Jelen volt Kovács (Koko) István, Európa-, világ-, és olimpiai bajnok ökölvívó, az RTL klub reggelijének műsorvezetője, D.Tóth Kriszta, az MTV híradójának műsorvezetője, Halász Gábor és Konta Barbara a TV2 Lazac című műsorának műsorvezető párosa, Kormos Bálint a BB1 sztárja és Csonka András. Közben a Groovehouse adott koncertet. Az esti órákban filmvetítés és záróbuli szórakoztatta a jelenlévőket. A programok sokszínű öszszeállítása a szervezők fiatalos lendületét támasztja alá.
A DUE a fesztiválon kívül még rengeteg programot szervez Magyarország egész területén. Közülük egy a XIII. Országos Ifjúsági Médiatábor júliusban. Erről és sok érdekességről, pályázatokról informálódhatsz a DUE honlapján: www.due.hu.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.