Feltárt sírok, szóra bírt halottak

Ezekre a történelmi rejtélyekre próbál választ adni egy régi-új tudományág, a paleopatológia, amely ma már nemcsak az őslények, hanem sok évszázada elhunyt személyek maradványaiból is érdekes következtetéseket képes levonni életvitelükre, táplálkozásukra, betegségeikre, haláluk okaira vonatkozóan. Igen ám, de mit tehet a paleopatológus, ha nincsenek maradványok? Ilyenkor átengedi a terepet a történészeknek és a régészeknek, hadd ötöljenek ki újabb és újabb szenzációs hipotéziseket.

Hajsza a sír után

Bár a Nagy Sándorról szóló filmnek már lecsengett, állítólagos megmérgezése továbbra is téma, szakmai folyóiratokban és bulvárlapok hasábjain egyaránt. Maradványok nincsenek, de folyik a hajsza a sírja után, immár hosszú évszázadok óta. Achille Adriani, az 1982-ben elhunyt olasz régész életcéljának tekintette felkutatását, de meghalt, még mielőtt megírhatta volna, milyen eredményre jutott. Jegyzeteit tanítványa, Nicola Bonacasa, a palermói egyetem régészeti intézetének igazgatója rendezte két évtizedes fáradságos munkával sajtó alá. Adriani professzor következtetése ugyancsak meglepő. „A sír végig az orrunk előtt volt – áll posztumusz könyvében –, az alexandriai Latin Temető 1907-ben felfedezett sírkamrájában, amelyet tévesen a Ptolemaidák családi sírjának véltek.” Adriani szerint a sírkamra makedón stílusú arany- és rózsaszín alabástromtömbjei tökéletesen megfelelnek a Nagy Sándor végső nyughelyéről beszámoló ókori leírásoknak. Ha a megszállott olasz professzor tévedett volna, még nincs veszve semmi. Az Egyiptomi Legfelső Régészeti Tanács napjainkban hivatalosan 140 olyan kutatást ismer el, melynek célja Alexandrosz sírjának megtalálása.

Balkáni vita

Nyikoláj Ovcharov bolgár régész jóval szerencsésebb a Nagy Sándor végső nyughelyét kereső kollégáinál. Ő ugyanis megtalálta Orpheusz sírját. A sajtónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „Bulgária déli részén vezetett tavalyi ásatásai során csoportjával sikerült meghatároznia Orpheusz sírjának helyét”. A görög mitológiából ismert dalnok, a thrákiai Oiagrosz király és Kalliopé múzsa fia, aki még az alvilág őreit is megindította csodás énekével, Ovcharov szerint a mai Bulgária területén élt. Ez az állítása hatalmas felháborodást keltett Görögországban, amely legújabb idegenforgalmi kampányában „a mítikus Orpheusz szülőföldje” szlogennel reklámozza magát. A görög történészek késhegyre menő vitába bonyolódtak bolgár kollégáikkal a múzsa szülte lantpengető származásáról. Ovcharov kijelentette: „A görögök szerint görög volt, de ez egyáltalán nem igaz, ez egyszerűen csak görög nacionalizmus.” „A történelem során egyes nemzetek mindig is magukénak követelték a görög hősöket. ĺgy volt ez Nagy Sándorral, és így van most Orpheusszal is. Bulgária egyébként akkor még nem is létezett – replikázott méltatlankodva a Daily Telegraphnak Alexandra Christopoulou asszony, az athéni Régészeti Múzeum vezetője.

Francia történelmi rejtély

A franciákat egy valóban létezett személy sírjának felnyitása tartotta hónapokig izgalomban: Agnes Sorelé, kora egyik legszebb asszonyáé, aki VII. Károly francia király kedvese volt, s mint ilyen, az első a hivatalosan elismert francia királyi ágyasok sorában, Madame Pompadour és Dubarry elődje. Amikor 1450-ben 28 évesen meghalt, azonnal megindult a szóbeszéd, hogy megmérgezték. A kortársak azt is tudni vélték, ki volt a tettes: VII. Károly fia, a későbbi XI. Lajos. Apja szeretője iránti gyűlölete közismert volt: egy alkalommal a nyilvánosság előtt felpofozta, és többször halálosan megfenyegette őt. Tavaly októberben exhumálták a szép Ágnes maradványait, hogy a paleopatológia legkorszerűbb módszereivel megpróbálják kideríteni, valóban méreg végzett-e vele. Akik abban reménykedtek, hogy végre fény derül a francia történelem egyik nagy rejtélyére, nem kaptak egyértelmű választ. Azt ugyan sikerült megállapítani, hogy a maradványok nagy mennyiségű higanyt tartalmaznak, de hogy ez – az egykori kozmetikumokba és gyógyszerekbe is bőven adagolt – anyag mikor és milyen módon került oda, nem egykönnyen tisztázható. Egyértelmű válasz csak arra a kérdésre született, hogy valóban olyan nagy szépség volt-e Agnés Sorel, mint azt a korabeli leírások állították. A koponya rekonstrukciója azt mutatta, hogy a magas, domború homlok, a finom orr, a hosszúkás arccsontok, a hibátlan fogsor és a csodával határos módon megmaradt dús, hamvasszőke haj tulajdonosa valóban nagyon szép nő volt. A hagyomány szerint okos is, amit az a tény is igazol, hogy nem fogadta el a királyi szeretőjétől felajánlott grófi vagy hercegi címet, nem kívánva szaporítani irigyei számát. Mert rengetegen irigyelték a pikárdiai kisnemes lányának szerencséjét, aki Lotharingiai Izabella udvarhölgyeként tizenéves korában került a francia királyi udvarba, és húszéves volt, amikor a zárkózott, gyanakvó, akkor már 40 éves VII. Károly beleszeretett. Károlynak mindig női mentorai voltak, először az anyja, majd a nővére, később Jeanne d’Arc irányítására szorult. A kora női szépségideálját megtestesítő fiatal lányban ideális partnert talált, Agnés ugyanis élénken érdeklődött az államügyek iránt, és okos tanácsokat tudott adni neki. Nyolc évi kapcsolatuk során három lánnyal ajándékozta meg. A negyediket az angolokkal csatázó király táborába tartva szülte meg, de a gyermek holtan jött világra, és Agnés is rövidesen meghalt. Károly nem tudott belenyugodni elvesztésébe, hitelt adott a mérgezésről suttogó híreknek, s annak, hogy a trónörökös felbujtására a gazdasági miniszter lett volna az elkövető. A letartoztatott Le Coeur miniszter a kínzások hatására beismerő vallomást tett, halálra ítélték, de a börtönből sikerült megszöknie. Itáliában, a pápánál keresett menedéket, ott is halt meg három év elteltével. Károly többé nem talált olyan megértő társra, mint Agnés, a halála okozta súlyos depresszióból soha nem gyógyult ki.