Felépül végre a beregszászi színház

A tíz éve fel nem épült beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház megsegítésének érdekében segélyakcióba kezdtek az anyaországi színházak – természetesen szűkös lehetőségeikhez képest.

A tíz éve fel nem épült beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház megsegítésének érdekében segélyakcióba kezdtek az anyaországi színházak – természetesen szűkös lehetőségeikhez képest.

Számos magyarországi intézmény tett felajánlást a társulat javára, melynek tagjai megalázóan kevés fizetést kapnak, legtöbbjük havi fizetése a tízezer forintot sem éri el. A Vidnyánszky Attila művészeti vezetésével működő, kiváló magyar társulat rendkívül rossz anyagi körülmények között dolgozi. Ennek ellenére a színészek és a szakemberek kitartanak, évi 120-130 előadást játszanak otthon, Magyarországon (főleg Budapesten és Gyulán) és a nagyvilágban. Színházépületük tíz éve befejezetlen – 1993 óta ígérik átadását, miközben a színház az utolsó önálló professzionális magyar kulturális közösségi hely Beregszászban és Kárpátalján.

A jótékonysági rendezvénysorozat gálakoncerttel kezdődött szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Budapest Klezmer Band és a Republic Együttes közös koncertet tart a színház megsegítésére Budapesten és Nyíregyházán is. A színházak közül néhány máris szolidaritást vállalt, de a szervezés még tart, így remélhetőleg további direktorok csatlakoznak a kezdeményezéshez. Az Új Színház, a Madách Színház, az Örkény István Színház és a Pesti Magyar Színház egy saját előadásának teljes bevételét ajánlotta fel, valamint befogadják a beregszászi társulat bármely előadását és annak teljes bevételét is a beregszásziak számlájára utalják. A nemzetközi színházi szakma által is elismert kárpátaljai magyar társulat egy-egy produkcióját bemutatja az akció során a József Attila Színház és az egri Gárdonyi Géza Színház, a Nemzeti Színház két estén is átengedi a színpadot a beregszászi művészeknek, illetve jótékonysági gálaestet szervez az akció záró akkordjaként 2005 májusában. E programok bevétele szintén a beregszásziakat illeti meg. A gálaest élő közvetítését a Magyar Televízió vállalta, a Duna TV pedig bemutatja Petrovics Eszter dokumentumfilmjét a társulatról. Terveznek egy SMS kampánt is, erről a szervezők még tárgyalnak.

A védnökök felhívása

A jótékonysági kezdeményezés védnökei – köztük Bodor Pál, Böjte József, Jancsó Miklós és Törőcsik Mari – nyílt levélben kérik a Magyarországon dolgozó művészeket fellépésre a gálaműsorokban, a színházakat a vendégjátékok befogadására. Emellett kérik a magyar cégeket, vállalatokat, az építési vállalkozókat és a gyáriparosokat, hogy segítsék a beregszászi színház otthonának felépítését. A Független Magyar Művészeti Alapítvány elkülönített számlát nyitott a gyűjtéshez, ahová várják az adományokat: „Beregszászi Nemzeti Színház“ KH Bank: 10201006-50259247.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?