Felborult egy komphajó

Baku. Öt embert sikerült kimenteni a Kaszpi-tengeren tegnap reggel történt azeri hajószerencsétlenség áldozatai közül. Állapotuk közepesen súlyos. Negyvenhatan viszont odavesztek.

Baku. Öt embert sikerült kimenteni a Kaszpi-tengeren tegnap reggel történt azeri hajószerencsétlenség áldozatai közül. Állapotuk közepesen súlyos. Negyvenhatan viszont odavesztek. A teher- és személyszállításra egyaránt alkalmas, Kazahsztán és Azerbajdzsán között közlekedő komphajó felborult és elsüllyedt a viharos tengeren, 130 kilométerre az azerbajdzsáni főváros, Baku partjaitól. A kétezer tonna olajat is szállító, Mercury-2 nevű hajón 43 főnyi személyzet és nyolc utas tartózkodott. Az első hírek még arról szóltak, hogy vélhetően mindannyian életüket vesztették.

A viharos időjárás ellenére folytatódó mentésben öt hajó és nyolc helikopter vesz részt. Korábban egy nő holttestét már megtaláltak. Heydar Aliyev azeri elnök rendkívüli tanácskozást tartott a mentésben részt vevő hatóságok vezetőivel, és vizsgáló bizottságot állított fel a baleset okainak feltárására. Az állami rádió- és televízió társaság a vizsgáló bizottságot vezető Artur Taur Rasi-Zade miniszterelnökre hivatkozva azt közölte, hogy az első feltételezések szerint a viharos időben vélhetően elszabadult a fedélzeten és a raktérben rögzített 16 olajtartály, és ez okozhatta a komp felborulását. A Mercury-2 parancsnoka közép-európai idő szerint reggel hatkor adott le vészjelzést. Ez volt az utolsó kapcsolat a kazahsztáni Aktau kikötőjéből indult 150 méter hosszú, 11 ezer tonnás hajóval, amely a legfrissebb adatok szerint mintegy két órával később süllyedt el, nem messze néhány tengeri olajfúró-toronytól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?