Feladta magát a rendőrségen az Oláh Ibolyát megverő férfi

Budapest |

<p>Védője kíséretében önként jelentkezett az V. kerületi rendőrkapitányságon az a férfi, aki kedden egy belvárosi vendéglátóhelyen szidalmazva, szitkozódva megtámadott több vendéget; gyanúsítottkénti kihallgatása megkezdődött - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön az MTI-vel.</p>

Mint azt a sajtó korábban hírül adta, a szórakozóhelyen egy ismeretlen középkorú férfi megverte a Megasztár énekesét, Oláh Ibolyát. Az énekesnőhöz az egyik budapesti kávézóban "Te vagy az az Oláh Vera?" felkiáltással ment oda, és amikor egyik barátnője csitítani akarta a férfit, válaszul ököllel arcon ütötte. A lánynak eltörött az orra. Ezt követően a férfi széklábbal megütötte Oláh Ibolyát, akinek felrepedt a szája.

A BRFK azt írta:két nő tett feljelentést az V. kerületi rendőrkapitányságon, amelynek munkatársai nyomozást rendeltek el garázdaság és súlyos testi sértés kísérlet bűncselekmények gyanúja miatt és haladéktalanul megkezdték az ismeretlen tettes beazonosítását és felkutatását.

Miután a férfi önként feladta magát, ellene két rendbeli súlyos testi sértés kísérlete bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik tovább az eljárás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?