Fehérgalléros harcosok klubja

Ügyvédek, bírók és bankárok a tagjai a Londonban működő Valódi harcosok klubjának, amely havonta szervez bokszmeccseket az amatőr verekedőknek. A meccseket ugyan nem olyan kemény feltételek mellett tartják, mint a profi ütközeteket, de így sem ritka, hogy a versenyzők megsérülnek.

Ügyvédek, bírók és bankárok a tagjai a Londonban működő Valódi harcosok klubjának, amely havonta szervez bokszmeccseket az amatőr verekedőknek. A meccseket ugyan nem olyan kemény feltételek mellett tartják, mint a profi ütközeteket, de így sem ritka, hogy a versenyzők megsérülnek. Egy londoni rendezvényszervező, Alan Lacey 2001-ben alapította meg a Real Fight Club (Valódi harcosok klubja) nevű egyesületet, amelynek ma már közel 1200 tagja van. A klubtagok hetente 2-4 másfél órás edzésen vesznek részt, havonta egyszer pedig ringbe szállnak az egyesület által szervezett – és több száz fős közönség részvételével zajló – mérkőzéseken. A Time magazin cikke szerint a klubnak többnyire 30-40 éves jólszituált, családos férfiak a tagjai, akik civilben bankárként, ügyvédként vagy éppen bíróként dolgoznak.

Ha valaki csatlakozni akar a Valódi Harcosok klubjához, előbb át kell esnie egy fizikai felmérésen, majd le kell tennie 140 fontnyi (közel 9 ezer korona) tagdíjat. Külön fizetni kell az edzésekért is: alkalmanként 14 fontot. Az első edzésen pofonnal fogadják az új tagokat. A Time-nak nyilatkozó egyik edző szerint az új tagoknak meg kell tanulniuk elviselni az ütéseket, ha ringbe szállnak, akkor ugyanis már nem hátrálhatnak meg minden egyes pofon után.

Alan Lacey szerint a klub azért olyan népszerű, mert a középkorú férfiak így megvalósíthatják gyermekkori álmaikat. A Rocky-filmeken felnőtt férfiak ugyanis a meccseken profi körülmények között küzdenek. A versenyzők ugyanúgy részt vesznek mérlegelésen, mint a hivatásosok, és ők is valamilyen általuk kiválasztott zenére vonulnak be a ringbe. A civilben öltönyben járó klubtagok a meccsek idejére felvesznek különböző beceneveket is. Az egyik versenyzőt például úgy hívják: Angyalarcú Bérgyilkos. De van, akit úgy konferálnak fel a mérkőzéseken, hogy Ütős Alex vagy Dinamit Vince.

Magukon a meccseken ugyanakkor már könnyített feltételekkel küzdenek a versenyzők. A profi boksztól eltérően egy menet például nem három, hanem két percig tart, és versenyzők nem 8, hanem 16 unciás kesztyűket viselnek, ami jobban tompítja az ütéseket. A meccseken mindig vannak mentők, és ha valaki komolyan vérezni kezd, akkor – hasonlóan a profi bokszhoz – azonnal félbeszakítják az ütközetet.

Az óvintézkedések ellenére nem ritka, hogy nyoma marad a mérkőzésnek. A Time beszámolója szerint ezt ugyanakkor egyáltalán nem bánják az amatőr bunyósok. A markenting menedzserként dolgozó 32 éves Richard Clarke például elmondta, kifejezetten örült neki, amikor az egyik értekezleten kollégái felfigyeltek monoklijára. Amikor elmondta, hogy milyen körülmények között szerezte, munkatársnői viszolyogva néztek rá. Férfi kollégái ugyanakkor tisztelettel hallgatták, és – Clarke elmondása szerint – látszott rajtuk, hogy legszívesebben ők is csatlakoznának a klubhoz.

A ma már női szekcióval is rendelkező klub iránt érdeklődnek más országokban is. Várhatóan így megjelenik majd Németországban, Dél-Afrikában és Új-Zélandon is. Ausztráliában már működik egy hasonló profilú egyesület, amely szintén pénzért kínál verekedési lehetőséget jólszituált férfiaknak. Szingapúrban is felfedezték ezt a különleges sportágat. A helyi szervezők már vettek egy bokszringet, amelyet egy átalakított csirkeólban állítanak fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?