Fecskendő a genfi főpályaudvar mögötti Kilences Peronról

Christophe nagyot kortyol a kávéjából, majd felpattan a székéről. – Bocs’, de most rajtam van a sor – mutat a szemközti falon elhelyezett digitális kijelzőre, amelyen a felvillanó 71-es szám megegyezik az összegyűrt cédulán lévővel. A 22 éves, magas fiú – kezében egy becsomagolt fecskendővel és más szükséges steril felszereléssel – eltűnik az ajtó mögött. Nem titok, hogy mi történik a másik teremben. A kokainfüggő Christophe újabb adagot lő be magának. Néhány perc elteltével meglehetősen réveteg tekintettel lép ki, s ül le az időközben kihűlt kávéhoz. Fél évvel ezelőtt mindez elképzelhetetlen volt a számára, a munkanélküli fiatalember nyilvános vécékben, parkokban vagy éppen mélygarázslejárókban adta be magának az „anyagot”. A Kilences Peron azonban sok mindent megváltoztatott.

A Kilences Peron a genfi főpályaudvar mögött található, a vasút világához csak annyi köze van, hogy a környék a drogosok és az utcai dílerek kedvenc terepének számít. A narancssárga színű konténerház meglehetősen kirí a környezetből. A múlt év december végén népszavazás eredményeként megnyitott és adófrankokból finanszírozott épület a genfi kábítószer-politika legújabb állomása. Svájc német nyelvű kantonjaiban már több éve létezik hasonló intézmény. A Fixerstüblinek, szabad fordításban drogosszobának nevezett helyen a kábítószer-élvezők higiénikus és nyugodt körülmények között, a fertőzés veszélye nélkül adhatják be maguknak az utcán vásárolt adagokat.

– Nincsenek illúzióink, ide a kemény drogosok járnak, akik nem nálunk fedezik fel a bódulat világát – mondja Chantal Berthet, a hivatalosan fogadóhelynek nevezett intézmény helyettes vezetője. A 38 éves szakápoló másfél évtizede foglalkozik szenvedélybetegekkel. Csaknem azóta, hogy megalakult az őt is foglalkoztató genfi AIDS-csoport: az a jelentős részben a genfi kanton által finanszírozott civil szervezet, amelynek kezdeményezésére és hároméves kitartó lobbizásának köszönhetően létrejött a befecskendezési lehetőséget is biztosító drogosszoba.

Svájc liberális politikát követ a kábítószer-fogyasztókkal szemben. A huszonhat helvét kanton között Genf mégis különleges helyet foglal el. Miközben a számos nemzetközi, köztük ENSZ-szervezetnek otthont adó város hűen követi a négy pillérre – a megelőzésre, a gyógykezelésre, a szociális segítségnyújtásra és az illegális drogterjesztéssel szembeni hatósági fellépésre – épülő berni szövetségi irányelveket, az egyébként rendkívül fájdalmas drogkérdés itt sosem volt elkeseredett politikai viták tárgya.

– A nyolcvanas évek közepén alakult drogpolitikai vegyes bizottságban minden érdekelt fél, a közegészségügy, az iskolák, a rendőr-ség és a civil szervezetek egyaránt képviseltetik magukat. Közösen keressük a legjobb megoldást. A teljes tiltással e problémát nem lehet megszüntetni, inkább a kockázatcsökkentésre, a társadalmi-családi felvilágosításra helyezzük a hangsúlyt – mondja dr. Marina Croquette-Krokar, a genfi egyetemi kórház főorvosa és a szenvedélybetegségekkel foglalkozó központ vezetője.

A 400 ezer lakosú Genf helvét viszonyok között is gazdag kantonnak számít, amit jól jelez, hogy évente több mint 40 millió svájci frankot költenek a drogkérdés kezelésére. E nem kis összegből 18,5 millió frankot kapnak a rendőri és igazságügyi szervek, a kórházak és más egészségügyi intézmények pedig 14,2 milliós támogatásban részesülnek. A társadalmi visszailleszkedést és más szociális programokat 3,2 millióval, az AIDS-csoportot 1,6 millióval segítik. Az átfogó programnak köszönhetően a háromezer fősre becsült keménydrog-élvező 80 százalékát sikerült „felderíteni”, s valamilyen formában rendszeres orvosi ellenőrzés alá vonni.

A horvát származású Croquette-Krokar doktornő fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a liberális és társadalmi konszenzusra épülő drogpolitikai felfogással komoly eredményeket sikerült elérni. Például szívós munkával megváltoztatni a rendőrség hozzáállását. A kábítószer-fogyasztás elvben változatlanul bűncselekménynek minősül, ám a genfi rendőrök ma már nagyon ritkán tesznek feljelentést a rajtakapott drogosok ellen. Sőt gyakorta előfordul, hogy a járőrök adnak steril, egyszer használatos fecskendőt a „fogyasztóknak”.

A genfi AIDS-csoport javaslatára 1991-ben hozták létre azt a különleges buszjáratot, amelynek személyzete – egészségügyi ápolók és szociális munkások – Genf kábítószeres forró pontjait járva ingyen kezdték el osztogatni az egyszer használatos fecskendőket, óvszereket, előre csomagolt fertőtlenítőkendőket. Az akció látványos eredményekkel járt. Míg tíz évvel ezelőtt a drogosok fele osztozott egy-egy injekciós tűn, ma már csak 10-15 százalékuk teszi ezt. Hasonló arányban csökkent a HIV-fertőzések száma is.

A drogpiaci helyzet változása időközben új helyzetet teremtett. A heroint fokozatosan kiszorította a kokain, s e szer élvezete akár napi 30-40 belövést is szükségessé tesz. Különösen, hogy az utcán kapható, grammonként 50 frankért kínált kokain meglehetősen „felhígított árunak” számít.

– A dílerek mindent belekevernek, aminek fehér a színe. A laboratóriumi elemzések lisztet, gipszet, de megszáradt ürüléket is kimutattak – mondja Chantal Berthet.

A hét minden napján, délután kettőtől este hétig üzemelő drogbetérő egy orvosi rendelő és egy kellemes büfé keverékének képét nyújtja. Az előteret hosszú pult osztja ketté. A vendégek nemcsak kávét, teát vagy üdítőt vásárolhatnak kedvező áron, itt vehetik át a szolgálatban lévő négy szakápolótól az ingyen osztogatott egyszer használatos fecskendőket, fertőtlenítőkendőket, kanalakat. – A drogosok a nyitás utáni első hetekben csak az eszközökért jöttek be. Aztán gyorsan elterjedt a híre, hogy a különteremben a belövést stresszmentesen is el lehet végezni – meséli Berthet asszony.

A belövőhelyiség szigorú szabályok szerint működik, a drogosok sorszám alapján juthatnak be. Kizárólag a különteremben és csak kívülről, vagyis az utcáról hozott „anyagot” fogyaszthatnak, a betérőben szigorúan tilos üzletelni. Személyi igazolványt senkitől sem kérnek, a szakértő személyzet rögtön kiszúrja a kiskorúakat. Az átlagéletkor 30 év körül van, a rendszeresen visszajárók kétharmada férfi, harmada nő.

– A sorszámot húzóktól csak születési évet és egy azonosító keresztnevet kérünk. Olyasmit nem firtatunk, hogy hol és kitől szerezte be az anyagot – mutatja a „vendégkönyvet” Claire-Lise Bouquet. A szakápoló szerint az elmúlt négy hónapban több-kevesebb rendszerességgel 300-an fordultak meg a befecskendezőszobában. Ez utóbbi csillogó tisztaságával, tágasságával teljesen más körülményeket nyújt, mint a nyilvános vécék vagy a köztéri parkok világa. A kis asztalokon katonás rendben sorakoznak a steril eszközök. Bár a különteremben állandóan tartózkodik egy szakápoló, a drogosok mozgatható paravánnal intim környezetet biztosíthatnak maguknak.

A tisztes polgári családból származó Christophe-hoz hasonlóan Sylvie is szinte mindennap megfordul a drogbetérőben. – A volt férjem vitt bele a drogba. Nemcsak a munkámat, hanem a két gyermekemet is elvesztettem, mivel nevelőszülők-höz adták őket – meséli a 28 éves szőke nő, aki elegáns fekete nadrágkosztümjében titkárnő, nem pedig egy „junkee” benyomását kelti. Sylvie emberséges és jó megoldásnak találja a drogbetérőt. – Zéró kockázat, ez a lényeg. Itt nem kell félnem, hogy belövéskor meglepnek vagy megerőszakolnak – mondja a szociális segélyen élő nő, akit szavai szerint e környezet is ösztönöz arra, hogy ismét belevágjon egy elvonókúrába.

A bőrdzsekis Pierre a határ túlsó oldalán lévő Archamps-ból való. Ahogy a szomszédos Franciaországból sokan dolgozni járnak Svájcba, ő fecskendőkért, steril anyagokért villamosozik át Genfbe. – Ami itt a drogbetérőben történik, azért nálunk mindenkit – ápolókat, fogyasztókat egyaránt – börtönbe csuknának – emlegeti fel a kábítószer-fogyasztókkal szembeni teljes represszióra épülő francia politikát.

Croquette-Krokar főorvos asszony jól ismeri a francia, s egyben európai szinten zajló vitákat. Az egyéves kísérleti fázisban lévő drogbetérővel – úgy tűnik – sikerült a problémát kezelni, a társadalom és a kábítószer kérdését azonban korántsem oldották meg. Különösen, hogy a 16-17 éves fiatalok körében végzett felmérések szerint a lányok több mint 40, a fiúk csaknem 50 százaléka nemcsak füvet szívott, hanem közelebbi ismeretséget kötött az ecstasy tablettákkal és más szintetikus drogokkal. E riasztó helyzetben a családokban és az iskolákban végzett megelőző munka különösen felértékelődik. Tanulmányi kirándulásokat ugyan nem szerveznek, de a virtuálisan bemutatott Kilences Peron – figyelmeztető jelzésként – a felvilágosító programban is szerepel.

Genf, 2002. április