Ez elment sétálni...

Alig egy hete, csupán egy-két nappal mindenszentek, valamint a halottak napja után. Fogta a gitárját, és elindult. A Duna-parton ballagtak, lehet, hogy leültek volna egy padra, zenélni, énekelni, beszélgetni az élet kis és nagy, fontos vagy kevésbé lényeges kérdéseiről, lányokról, szerelmekről. Ki tudja? A barátai biztosan. Azok azonban, akik vadászni mentek, nem sejthették, meg nem is foglalkoznak ilyen csip-csup üggyel. Ők nem gitárt visznek magukkal, nem beszélgetnek, nem hallgatnak bölcsen. Az ő zsebükben kés van, a fejükben kongó üresség. A testüket szétfeszíti az erőszak. Pedig őket is anya szülte erre a világra, ide, erre a földre, ahol már nincs diktatúra, ahol tizenhat éve tört ki a demokrácia. A demokrácia, amely, úgy tűnik, mindenkinek mást jelent. Van, akinek a szabadságot, a gondolkodás, a szólás szabadságát, másnak a tettek szabadságát. 1989 novemberében Prágában – az akkori Csehszlovák Szocialista Köztársaság fővárosában a rendőrök gumibotokkal, vízágyúval oszlatták szét a diáktüntetést. A határtalan fölháborodás, egyesülve az emberekben évek óta némán lapuló szolidaritással és szabadságvággyal, kirobbant, ledöntötte az egypártrendszer, a diktatúra szögesdrótból font kerítését.

A bársonyos forradalom évfordulóján gyalázatos módon kioltották egy fiatal ember életét. A sajtó úgy kezelte az ügyet, mint egy rendőrségi hírt szokás – néhány sorban elintézte az újfasiszta ifjoncok bűncselekményét. A közvélemény is lapított, addig, amíg az Emberek az Erőszak Ellen nevű civil szervezet meg nem mozdult. A diákok is csak csatlakoztak, holott az áldozat bármelyikük lehetett, volna. De legalább csatlakoztak. Szerdán Pozsonyban, az elnöki palota előtt ötezer ember emlékezett Danielre, tiltakozott az erőszak, a megkülönböztetés, a rasszizmus ellen. Felnőttek, szülők, diákok, ismert közéleti személyek, akik közül kevesen vállalták a nyilvános szereplést, mondván, nem itt és most szeretnék reklámozni magukat. Holott éppen tőlük várhatnánk el a szolidaritás nyílt vállalását, mert ha ők nem emelik föl a hangjukat, a kisember még jobban begubózik, hiszen egy szürke egérke hiába kapálódzik, nem csinál forradalmat. Noha biztosan arra vágyik, hogy soha ne kelljen reszketnie fia életéért.

Meghalt egy huszonegy éves srác. Mert ez elment vadászni. Békeidőben. Valakinek a fia, testvére, szerelme, barátja. Az én fiam is lehetett volna, vagy a te testvéred, szerelmed, barátod.