„Ez biztos nálatok is így van...”

Nem mintha nem lenne autóm, vettem egy valódi ezres embécskát. A tulaj egy kicsit habozott, hogy nekem vagy a múzeumnak adja el, de aztán a háromezer koronának nem tudott ellenállni. (A múzeumnak nem volt ennyi készpénze – ez lehet, hogy nálatok is így van.) Hát ezzel igazából azért nem mehetek, mert szegénynek minden tíz kilométer után meg kell pihennie, úgyhogy ha húsvét után rögtön elindulok, esetleg mindenszentekre lehetnék nálad. Igaz, benzint nem sokat fogyaszt: pont annyit csak, mint olajat. ĺrod, hogy neked valamivel jobb, átjársz brigádmunkára Ausztriába, közbe azért van valami cociálka is, úgyhogy öszszejött egy használt Fiatra. Itt mifelénk már lassan mindenki munkanélküli, én mondom, nincs messze az az idő, mikor a munkásembert úgy fogják majd mutogatni, mint valami ritkaságot. Érdekes, hogy amúgy meg mindenki annyit gürizik, mint „a állat” – ti nemigen használjátok az „az” névelőt, ugye?

Fentiekből kifolyólag mifelénk igen nehéz jó munkahelyet találni. Na persze, azért nem teljesen lehetetlen, de a telepen már negyvenezer a legolcsóbb, a gázosoknál meg majdnem pont ugyanennyi, igaz, elfogadnak dollárt is, micsoda szerencse. Most mondd, hogy drágul minden, három éve még harmincért is bejuthattam volna. Az Első Nagymecsiar Birodalom idején még ingyen is ment vóna, tudom, nem hiszed el. De így vót. Mondta is a kocsmába a pasas, te hülye (mondta), lépj be, lesz munka dögivel. Csak egy magyar faluba kellett volna egy sejket alapítani – vagy inkább sejtet, de akkor már sok féldecit semlegesítettünk korsó sörökkel, a jól bevált keleti filozófiához híven. Még a telefonszámot is megadta a muksó, mondják, akár a szlovákiai átlagkeresetet is megkaphatod ilyen helyeken, főleg, ha nem pofázol túl sokat. De hát, tudod, párttag se vótam sose, hát most legyek, mikor már végre szabadok vagyunk?

Az ember sose essék kétségbe, én aszondom. Vannak, akik más utat választanak: közel a határ, lehet árulni ezt-azt. Csak persze nem nagyban, mert akkor rád szállnak hol a rossz fiúk, hol a jó fiúk, akik között néha elég nehéz különbséget tenni. (De hát ez nálatok is egész biztosan így van.) Mondjuk, kölcsön is kérhetek, ha végképp megszorulok, de az a kétszáz százalék egy kicsikét soknak tűnik nekem, akárhogy mondta is a vastagláncos, hogy „haveri alapon” van.

A héten meg még jól meg is szaporodtunk, már mint mi, munkanélküliek, mert egyszerre privatizálták az összes jól menő állami vállalatot. Vagyis kettőt. Mondják, nagy harcok vótak, ahogy az ilyenkor szokás, meg fúrások, aki eddig funkciós vót, mán melósnak is elmenne, csak maradhasson. Hát, szegényeknek ennyire azért nem kéne lealacsonyodniuk! Vicc, ami vicc, de bizony az ilyesmit sokan igencsak a szívükre szedik, én mondom neked, megszaporodik majd a baleseti statisztika, egy pár infarktussal megint több lesz, ne adj isten valamelyik még ki is lógatja magát az ablakon – látszik, hogy még sose vótak munkanélküliek, ami így egymás közt szólva azért egyáltalán nem a világ vége. (Persze, hogy vót pályázat, de oda csak azok mennek, akik előre tudják a lapokat. Na, ez biztos, hogy nálatok is pont így van.) Azért persze mindenkit nem kell sajnálni, kaptak annyi lelépési lóvét, amennyit a magunkfajta egy rakáson életében még nem is látott. (Meg nem is fog.) Még akkor se, ha eladná a tetőt a feje fölül, ami nem is biztos, hogy sikerül, mert itt már annyi eladó lakás van, mint a nyű. (Hát ez nálatok egészen biztosan nem így van, nézem a hirdetésben, garzonkáért félmilliót szemrebbenés nélkül. Ennyiért mifelénk egy egész bejáratot vehetsz.)

Tiszta szerencse – áldom is érte a jó sorsot –, hogy elmehetek néha jószívű vállalkozókhoz hantlógerkedni, a múltkor is az egyik, te, nem hiszed el, tizennyolc egész koronát fizetett óránként, és nem is kelletett csak tizenkét órát dógozni naponta. A könny kicsordult a szememből ennyi jóságtól, hisz, ha jól belegondolunk, ez több mint kétszáz korona naponta, pajtás! Még ha buszra kell is ötven, meg egy százas a kajára szűken, akkor is marad jó ötvenes! Hát ennyiből már bátran meglátogathatjuk a kínai turkálót a családdal! (Jobb is lesz kimozdulniuk, legalább felmelegednek egy kicsit, mert a fűtést már rég kikapcsolták. Az ember ilyenkor jön csak rá, hogy milyen felesleges luxuskényelemben élt azelőtt. Tudod, megmondom én neked az őszintét – nem akarok rút szibarita váz lenni, ahogy az a költő írja, akinek szintén elég sok baja volt az életben.)

Szerinted visszajönnek a kommunisták? Lesz még kétkoronás tej, meg szőlő meg lágykenyér? Igaz, el se mentek – csak a fiaik különféle külföldi egyetemekre, és élhetik most azt az egészségtelen stresszes nagyvállalkozói életformát, úgy kell nekik.

Azért mégis, öcsém, én azt mondom tenéked: ha tavaszig nem javul a helyzet, csak bepakolom a családot az embécskába. Ha jól rálépek a gázra, nyárra-őszre ott is lehetek. Sokan kelünk majd így útra, az utolsó esetleg becsapja az ajtót. Ha jól belegondolok, nagyapáink Amerikába mentek, apáink Csehországba, mi meg már csak ide, egy-két kerülettel amarrébb. Az is valami, mikor az egész földgolyó világfalu lett? Jé! Lehet, hogy a fiam már akár itthon is maradhat?

Maradok üdvözlettel:

a Te egyetlen keleti barátod.

P. S.: ĺrod, hogy gyakoroltad otthon, amire a múltkor okítottalak, hogy kell egy deci pályinkát... meg hogy az asszony ezért kicsit ideges lett. Na látod, hát ez az, ami nálatok is, meg nálunk is egész pontosan ugyanúgy van.