Most, hogy Szlovákia jelezte csatlakozási vágyát az Európai Unióba, és visszavonhatatlanul beindult az integrációs folyamat, nyilvánvaló, hogy az iskolapadokba ülő generáció már tömény európai szellemiséggel átitatott életformát tudhat majd magáénak. Az iskola eddig is toleranciára, a másság elfogadására nevelt, mostantól ez a feladata egy még időszerűbb „európai köntöst” is ölt.
Európai szellemiség
MIT TÁMOGAT A SOCRATES?
Pedagógusok és diákok nemzetközi mobilitásait – találkozóit, cserelátogatásait; nemzetközi partnerkapcsolatokon alapuló tervezeteket, melyek célja újítások bevezetése a művelődés színvonalának emelése érdekében; információs és kommunikációs technológiák kihasználását az oktatásban; az angol és német nyelven kívül a kevésbé használatos európai nyelvek elsajátítását, más kultúrák megismerését; valamint oktatási rendszerek és folyamatok összehasonlító tanulmányozását és kutatását. Lehetőséget biztosít mindazoknak, akik nemcsak fantáziát látnak a fentiekben, hanem ezen túl az európaiság realitását is érzik.
A SOCRATES program 2000-ben lépett tevékenységei megvalósításának második fázisába, az első időszak (1995-1999) tapasztalatából merítve a program sikeres szempontjaira épít, 2006-ig megpróbálja még jobban kiaknázni a már létező alprogramokat (Comenius, Erasmus, Grundtvig, Lingua, Minerva) és újításokat is bevezet.
Szlovákia 1998 áprilisában lett a program hivatalos tagja, azóta évről-évre egyre nő a valamelyik alprogramba bekapcsolódni vágyó iskolák száma. A Comenius 1 – „Iskolai partnerkapcsolatok” nevűben a 2003/2004-es tanévre eddig például 129 tervezetet hagyott jóvá a pozsonyi székhelyű nemzeti iroda. Ez azt jelenti, hogy az iskolák előzetesen benyújtott pályázati kérelmek alapján, miután a brüszszeli központ is áldását adta rá, szerződéses alapon anyagi támogatásban részesülnek, és ennek segítségével valósítják meg terveiket. A projektekhez természetesen egy jó témára és partneriskolákra van szükség, közülük egynek pedig el kell vállalnia a fő koordinátor szerepét. Az adott tervezet 1-3 évig terjedő időszakra szólhat. További részletekért, pontos információért a www.saaic.sk/socrates honlapot lehet meglátogatni. A projektek tartalmi kivitelezésén túl a nemzeti iroda alapos írásos beszámolókat, kiértékeléseket kér, és az anyagi juttatás pontos elszámolása kritériuma lehet az esetleges további támogatásnak.
KÖZÖS VILÁGUNK
Ez az elnevezése annak a projektnek, ami 2002 szeptemberében indult hároméves útjára. Fő koordinátora az Ounsdale High School az angliai Worcester megyéből, a további partneriskolák a Pershore High School szintén Angliából, a George Ernst Gimnázium a németországi Schleusingenből, az Instituto Comprensivo az olaszországi Triventóból, a dél-komáromi Jókai Gimnázium és a komáromi Selye János Gimnázium. Pályázatunkat 2002 februárjában nyújtottuk be az egyes nemzeti irodáknál a Comenius 1.1 alprogram részeként. A benne megfogalmazottak szerint a Közös Világ nem álom, hanem fontos cél, ha be akarjuk biztosítani, hogy a jövő emberei nagyobb harmóniában éljenek egymással, mint a múltban vagy akár a jelenben.
A Logó verseny meghirdetése után diákjainktól egy nagy faliújságnyi rajzot kaptunk, a házi győztes munka Kalocsányi Katalin és Štefánik Katalin filctollait dicsérte. A One World projekt győztes logóját sajnos mégsem lányaink, hanem a németországi iskola diákjai készítették.
A környezet hatékony védelme egyre sürgetőbb Szlovákiában, a barátság örökzöld életjelenség, értékeink tőlünk elválaszthatatlan, állandóan változó és megújuló személyiségünk tükörképei.
A Comenius diáktalálkozón, amire 2003 április végén került sor Dél-Komáromban, a projektbe legaktívabban bekapcsolódó és legtartalmasabb munkát végző két diákunk, Viderman Krisztina és Dobay Gergely vettek részt. Elmondásuk szerint a témák, a munkájuk önmagukban élvezetesek voltak, s egy ilyen nemzetközi együttműködés legérdekesebb momentuma az, amikor a különböző iskolák diákjai, akiket egyazon kérdések foglalkoztatnak, végül öszszeismerkedhetnek. Ez sajnos csak nagyon kevesüknek adatik meg, de keressük azokat a forrásokat, melyek lehetővé tennék a többi lelkes diák utazását is a jövő évi diáktalálkozó németországi helyszínére.
A tanár szempontjából ítélve a projektben való részvétel mindenképpen pozitív kicsengésű. Egyrészt kihívás, mennyire tudom motiválni a diákokat, mert azok különbözőképpen állhatnak hozzá a „plusz” munkához, el kell velük tudnom fogadtatni, hogy a tevékenység saját javukat szolgálja. Úgy érzem, az elmúlt évben a gondos felvezetés ellenére a diákok hozzáállása hiányérzetet keltett bennem és kollégáimban egyaránt. A második év stratégiailag fontos feladata éppen a minél nagyobb számú diáksereg bevonása a munkába.
A projekt egyik legnagyobb előnye, hogy a diákok munkájuk során az angol nyelvet használták és csiszolták. A természetvédelmi rész kimutatása és összefoglalása is angol nyelvtudást igényelt a nyolcadikos diáklányoktól. Nem volt egyszerű a természetvédelmi kérdőívek százalékos, majd grafikonszerű kimutatása sem, ami Mézes Péter biológia szakos kolléga odaadó munkájának köszönhető, ő hozta létre a One World internetes megjelenítését is, amely a www.sjg.komarno.sk/comenius honlapon tekinthető meg.
BEINDULT A MUNKA
Szeptemberben folytatódhat a munka, miután a Socrates nemzeti iroda jóváhagyta a februárban benyújtott pályázatunkat. A három új témakör:
a. Angol – Reggelizési szokások országunkban
b. Történelem – Egy XX. századi konfliktus feldolgozása
c. Társadalomismeret – Városunk nemzetközi kapcsolatai
Az olaszországi Triventóban szeptember második felében találkoznak a program iskolai koordinátorai, hogy a munka gördülékenyen folytatódhasson. 2004 januárjában tanári találkozót szervez iskolánk, amin minden partneriskola két tanára értékeli majd a féléves munkát és megtervezzük a harmadik évet. Áprilisban a már említett diáktalálkozóra utazik két diákunk Németországba.A szerző a komáromi Selye János Gimnázium angoltanára
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.