Erdélyi benyomások

Május 29. és 31. között a párkányi önkormányzat delegációjának tagjaként részt vehettem a székelyföldi Barót település Barót napok elnevezésű ünnepségsorozatán. Odamenet az alsó útvonalat választottuk, így Nagylaknál léptük át a magyar-román határt és Déva, Szeben, Fogaras érintésével jutottunk el Barótra. Fogarasig aránylag jó minőségű utakon autóztunk, de a Fogaras –Barót szakasz eléggé megviselte autónk futóműveit. Ezen az iparilag fejletlen romániai szakaszon füstölgő gyárkéménnyel szinte nem is találkozik az ember. Könnyen érzékelhető, hogy az emberek elsősorban mezőgazdaságból, állattenyésztésből élnek. Az utunk során több ízben láthattunk legelésző állatokat, teheneket, lovakat és közvetlenül az út mentén kapirgáló, zöldet csipegető tyúkokat. A házak, kerítések állagából ítélve a megtermelt javakból nemigen jut ezek felújítására. Még az egykor takaros és gondozott szász épületek is omladoznak. A diktatúra idején fejpénzért nyugatra engedett szászok helyére szegény sorsú románokat telepítettek, akiknek nyilván nincs módjukban a málló vakolatot felújítani, az öszszetört cserepeket kicserélni.

Az Erdővidék fellegváraként ismert Baróton és a közigazgatásilag hozzá tartozó településeken még szomorúbb kép fogadott bennünket. Az utak számunkra elképzelhetetlen, siralmas állapota, szegénység és nyomor. A mindennapi falatért itt véres verejtékkel keményen meg kell dolgozni. Faluhelyen a legtöbb asszony minden nap korán kel, mert a tehene(ke)t ki kell fejni, még mielőtt a falu pásztora hat óra előtt összetülkölné a csordába terelt, legelőre hajtott állatokat. A falusi lakosság mindössze 10-15%-a él bérből és fizetésből, a többinek nincs munkája. Még ha 30-40 kilométeren belül lenne is munkalehetőség az ingázás szinte lehetetlen, mert az útiköltséget nem tudná megfizetni. Marad az őstermelés, a nem túl magas bonitású föld „túrása” és az állattenyésztés. A mezei munkák terén a falusi ember elengedhetetlen segítőtársa a ló. Gyakran látni ló húzta, jellegzetes „V” alakú, könnyű gumikereken guruló kocsikat. De előfordul a tehénfogat is. Ezeken mennek a mezőre és ezek segítségével takarítják be a terményt.

A városi bérházakban nincs melegvíz-szolgáltatás és központi fűtés, mert a nálunk lakáskezelő vállalatként ismert ottani cég már régen csődbe ment. Ez annál kellemetlenebb, mert télen nem ritka a mínusz 25-30?C-os farkasordító hideg és a téli időszak jóval tovább tart, mint nálunk Közép Európa szívében. Az embernek az a benyomása, hogy a falurombolás előkészítésének céljával ezt a vidéket a Ceausescu vezette kormányzat évtizedeken keresztül szisztematikusan sorvasztotta. E kép láttán érthetőnek tűnik, hogy a jobb sorsra érdemes székely fiatalok nagy számban eddig miért vándoroltak el szülőföldjükről. Az otthon maradottakat valójában csak az igen erős kötődés, a szülőföldhöz való ragaszkodás tarthatta vissza.

Egy másik mellbe vágó élményt a 98-99 százalékban magyarok lakta településeken a románoknak épített görögkeleti templomok jelentették. Baróton, ahol kb. 100 román él kettőt is építettek. Mondani sem kell, hogy nem töltötték be a hozzájuk fűzött reményeket, egyszerűen nem funkcionálnak. A templomok építése nem volt zökkenőmentes, mert a falubéliek közül senki sem vállalta a templomépítést, sok helyen e célra rabokat kellett kivezényelni. A rendszerváltás óta beindult egyfajta demokratizálódó folyamat. Jó jel, hogy az Erdővidéken komoly értéket jelentő erdőterületeket a jogos tulajdonosok (birtokos közösségek) hamarosan visszakapják. Erős uniós nyomásra a román kormánynak 1998-ban el kellett fogadni egy régiófejlesztési törvényt. A megoldást végül is a Budapestet Bukaresttel összekötő, Kovászna megyét átszelő autópálya megépítése jelentené. Jelenleg a legnagyobb fejlődést gátló tényező a rossz állapotban lévő úthálózat, amely elriasztja, távol tartja a befektetőket és turistákat.

Mindenesetre úgy fest, hogy Székelyföld további leszakadásának megakadályozása sem könnyű feladat, a felzárkózása pedig hosszadalmas szívós munka és nyugati támogatás nélkül szinte lehetetlen. A falurombolást megúszó, hányatott sorsú székelyek többsége viszont bizakodik és ez a közösség jövőjének szempontjából mindenképpen reményt keltő.