Bele szeretnél kóstolni a külföldi egyetemek, főiskolák világába? Szeretnél megismerni új kultúrákat úgy, hogy a nyelvtudásod is javuljon? Hallgatóként ennek a legkönnyebb módja, ha Erasmus-ösztöndíjra pályázol intézményednél.
Erasmus-ösztöndíj – a hallgatói élet színfoltja
Az Erasmus az Európai Bizottság egyik legsikeresebb és legismertebb oktatási programja, mely az 1987-es indulástól mostanáig több mint 1,7 millió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában. A program a neves filozófusról, teológusról, humanistáról, Rotterdami Erasmusról (1465–1536) kapta a nevét. Az Erasmus-program az Európai Unió huszonöt tagállama mellett hat ország (Izland, Liechtenstein, Norvégia, Bulgária, Románia és Törökország) egyetemein és főiskoláin nyújt lehetőséget 3–10 hónapos külföldi résztanulmányokra. A programban 2500 felsőoktatási intézmény vesz részt.
A 2004/2005-ös tanévben Európa-szerte 144 037 diák tanult Erasmus-hallgatóként külföldön. A mobilitás célja, hogy a fiatalok a külföldi szakmai tanulmányok elvégzése közben egy másik ország kultúráját és társadalmát is megismerjék, a nyelvi ismeretek és készségek fejlesztésével együtt. A program költségvetése a 2007–2013-as időszakban az eddigi háromszorosa, 3,1 milliárd euró lesz, ami azt jelzi, hogy a jövőben is érdemes számolni vele.
A ösztöndíj minimum 200 euró havonta
A program előnye, hogy minden Erasmus-diák mentesül a fogadó intézményben a tandíj fizetése alól, illetve nem kell fizetnie az intézmény által nyújtott szolgáltatásokért (beiratkozás, vizsgadíj, laboratóriumok és könyvtárak használata). A legtöbb esetben – de nem kötelező érvényűen – az Erasmus-hallgatók ösztöndíjban részesülnek. Az ösztöndíj mértéke a küldő intézmény döntésétől függ. A 2006/2007-es tanévben a havi minimum-ösztöndíj 200 euró. A havi ösztöndíj maximuma 500 euró.
Saját zsebből kell kiegészíteni
Megjegyezzük, az ösztöndíj nem fedezi a nyugat-európai hallgatói élet költségeit. A kint jártak tapasztalatai szerint egy félévre 70–80 ezer koronát vagy saját zsebből vagy kinti munkával hozzá kell tenni. A hallgatók saját intézményüknél pályázhatják meg az ösztöndíjat. Már a felsőoktatási tanulmányok első évében érdemes megtervezni a következő éveket: melyik évben lenne érdemes külföldön hallgatni a tárgyakat. (f)
A külföldi ösztöndíj előnyei:
javuló nyelvtudás,
kultúrák iránti nyitottság,
új tájak, városok megismerése,
nemzetközi baráti kör kialakítása,
nagyobb alkalmazkodókészség,
más tanulási és munkaszemlélet elsajátítása.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.