A tavalyi nagy sikerű erdélyi rendezvény után idén a délvidéki Palicsfürdőn is nemzeti tábort szervez a Kárpát-medencei magyar fiatalokat tömörítő Egyesült Magyar Ifjúság (EMI). Szabadkához közel, a festői palicsi tó melletti kempingbe július 7. és 9.
EMI-tábor Délvidéken
A tavalyi nagy sikerű erdélyi rendezvény után idén a délvidéki Palicsfürdőn is nemzeti tábort szervez a Kárpát-medencei magyar fiatalokat tömörítő Egyesült Magyar Ifjúság (EMI). Szabadkához közel, a festői palicsi tó melletti kempingbe július 7. és 9. között várják azokat a fiatalokat és idősebbeket, akik szívesen hallgatnák a magyar régmúltat megidéző és a XX. század délvidéki sorsfordulóit bemutató történelmi előadásokat, valamint a jelenkort elemző és a jövendő esélyeit latolgató közéleti vitákat, vennének részt a Kárpát-medencei borok kóstolóján, sajátítanák el a magyar rovásírást, s nem utolsósorban ismerkednének a Délvidék szépségeivel. A táborba látogatók választhatnak a sátrazás és a panziós szállások között.
Az EMI buszos kirándulással egybekötött utazást szervez a táborba Budapestről, melyre jelentkezni a következő telefonszámokon lehet: Magyarországról 0036/20/5208803-as és a 0036/ 30/2070823-as telefonszámokon vagy pedig e-mailben az emi@ freedom.hu címen. Bővebb információk és részletes program a www.emitabor.hu honlapon olvashatók. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.