Emberi embriók a halott nő lakásán

<p>Négy emberi embriót találtak az osztrák rendőrök egy múlt héten elhunyt innsbrucki nő lakásán. Egyelőre nem tudják, hogyan kerültek oda az üvegedényekben tartott magzatok.</p>

A hatvanhét éves korában természetesen halállal elhunyt nő "utolsó kívánságként" arra kérte mozgássérült élettársát, hogy halála után sürgősen tüntesse el a szekrényében őrzött "dobozokat". Mivel a férfi nem érte el a polcot, az unokahúgát hívta segítségül - ő fedezte fel aztán az embriókat tartalmazó négy üveget. Miután rémületéből és megdöbbenéséből felocsúdott, értesítette a rendőrséget.

Csütörtöki lapjelentések szerint a parányi magzatok 10-16 hetesek lehettek. Azt még pontosan nem tudták megállapítani, hogy mióta tárolták őket az üvegedényekben.
A halott nőtől DNS-próbát vettek, hogy összevessék az embriók génmintáival, és megvizsgálják, vajon nem volt-e az anya. Az eredmény fényében döntenek majd arról is, hogy fennáll-e bűncselekmény gyanúja vagy pedig az embriók orvosi preparátumok voltak, és kísérlet céljára szolgáltak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?