Eltűnt kenusokat kerestek a Dráván

Kapronca (Koprivnica) |

<p>Szombaton hajnalban találtak meg a Dráván három kenust, akik még pénteken este maradtak le csoportjuktól, keresésükre pedig horvát és magyar rendőrök indultak el még az éjszaka folyamán.</p>

A horvát Hina hírügynökség beszámolója szerint éjfél után a kaproncai (Koprivnica) megyei ügyeleten kértek segítséget a magyar hatóságok, mert kutatásuk addig eredménytelen volt a három ember után. A horvát határrendészek, a gyurgyeváci (Durdevac) rendőrök és helybéliek is keresni kezdték az eltűnteket, de a sötétség mellett a köd is nehezítette a munkájukat. Végül hajnalban Ferdinandovac közelében az egyik drávai szigeten egészségesen megtalálták először az egyik, utána pedig a közelben lévő szigeten a másik két embert is.
A horvátok ezután átadták mindhármukat a magyar hatóságoknak - közölte a horvát hírügynökség. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete az MTI érdeklődésére szombaton közölte: a bolhói határrendészeti kirendeltségről kértek segítséget még pénteken éjszaka, mert egy csoporttól lemaradva eltűnt a három kenus.
A csapat tagjai csak Vízváron, kikötésük után vették észre, hogy társaik lemaradhattak, ezért értesítették a rendőröket. A rendőrségi ügyeletes hozzátette: bár a két ország rendőrei párhuzamosan folytatták a kutatást, a horvát híradással ellentétben, nem a horvát hatóságok találták meg az evezősöket, hanem a magyar rendőrök egy hajóval. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?