Elsőként kapott engedélyt magáncég üzleti célú Holdra szállásra

Cape Canaveral |

<p>Engedélyt kapott egy floridai székhelyű cég az amerikai kormánytól, hogy üzleti célból holdjáró robotot küldjön az űrbe a jövő évben. Ez az első eset, hogy egy magánvállalkozás felhatalmazást kapott a Föld légkörén kívüli misszióra.&nbsp;</p>

A Moon Express nevű, Cape Canaveral-i cégnek adott engedély egyben megteremti a jogi kereteket más hasonló üzleti célú űrexpedíciók számára a Holdat, a Marsot vagy az aszteroidákat illetően. 

A floridai magáncég egy bőröndnagyságú robotot akar a Hold felszínére küldeni 2017-ben egy két hétig tartó, csak odaútra szóló misszióban. Az űreszköz számos tudományos kísérletet végez és némi "teherárut" szállít majd a Holdra, közte emberi hamvakat, továbbá álló- és mozgóképeket fog sugározni a Földre.

Az engedélyt az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) adta ki. 

Mindeddig csak kormányügynökségek küldhettek űrhajót a Föld légkörén túlra. 

A Moon Express példáját várhatóan más magánvállalkozások is követni fogják. Elon Musk, a Space Exploration Technologies alapítója és vezérigazgatója 2018-ban a Marsra akar űrhajót küldeni. 

Mások aszteroidákon szeretnének bányászatot folytatni, vagy tudományos laboratóriumokat, javító és szolgáltató műholdakat működtetnének az űrben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?