Első csókja után halt hirtelen szívhalált egy kamaszlány

London |

<p>Holtan esett össze pár perccel élete első csókja után egy 18 éves lány Nagy-Britanniában. Halálát hirtelen szívhalál okozta, ami évente ötszáz emberéletet követel a szigetországban.</p>

A két éve bekövetkezett halálesetet kivizsgálásáról folyó meghallgatásról a The Daily Telegraph online kiadása tudósított csütörtökön.
Jemma Benjamin egy együtt töltött kiruccanás után egyetemi barátja, a 21 éves Daniel Ross lakásában esett össze, a dél-walesi Treforestben.
Csak pár percre ugrottak fel, és már indulóban voltak, amikor megcsókolták egymást - idézte fel a történteket Ross. Ám kisvártatva a lány a szófára roskadt, és pár perc leforgása alatt a szeme láttára meghalt. A férfi, aki három hónapja ismerte meg Jemmát, elmondta a rendőrségnek, hogy ez volt az első alkalom, amikor megcsókolta a lányt.
Ross kétségbeesetten hívta fel a lány édesanyját, mert azt gondolta, talán epilepsziája van. Aztán a mentőkért telefonált, és az instrukcióknak megfelelően próbálkozott az újraélesztéssel, amíg a szakszerű segítség megérkezett, de már semmit sem tehetett.
A halottkémi jelentés nem talált betegségre, szervi rendellenességre utaló nyomot, és hirtelen szívhalálként könyvelte el az esetet.
Szülei jellemzése szerint Jemma az egészség mintaképe volt, úszott és hokizott. Apja szégyenlős, félénk teremtésként beszélt róla, és kizárta, hogy egy csókon kívül bármi is történt volna a fiatalok között.
A tragédia arra indította a lány apját, hogy ötezer font (mintegy másfél millió forint) erejéig gyűjtést kezdjen a CRY - Cardiac Risk in the Young elnevezésű jótékonysági alap számára a helyi fiatalok szívproblémákat feltáró szűrővizsgálata céljából - olvasható a telegraph.co.uk. honlapon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?