Először Göteborgban lőttek túl a célon

Vajon mi váltotta ki az utóbbi években menetrendszerűen érkező, rangos tanácskozásokon vulkánként kitörő heves indulatokat? Hiszen a fejlett Nyugat gazdasági növekedése szinte töretlen, a jólét folyamatosan nő, nincs háborús veszély, a demokrácia szilárd. Valami azonban mégis repedéseket okozott a nyugati társadalmak szövetében.

A globalizáció ismérvei, azaz a határokat nem ismerő beruházások, az áruk, a szolgáltatások és a tőke a korábbinál jóval szabadabb nemzetközi áramlása, a vámhatárok lebontása, a termelés nemzetköziesedése, a pénzügyi szolgáltatások kiterjedt hálózata, a tőzsde mindenható szerepe mind-mind a hatékonyabb és olcsóbb termelést, a gyorsabb szolgáltatásnyújtást garantálja. Ehhez párosul még az elektronikus kereskedelem, a távközlés fejlődése és az óriáscégek példátlan méretű egyesüléshulláma. Az így kialakult globalizált ún. új gazdaság azonban megingatja a társadalmi stabilitást, megkérdőjelezi az állam, a politikai pártok szerepét, ellehetetleníti a szakszervezeteket és egyáltalán az érdekvédelmet, és az emberek, országok közötti meglévő egyenlőtlenségeket szakadékká mélyíti. Ahogyan David C. Korten fogalmazott a Tőkés társaságok világuralma c. könyvében: „A gazdasági globalizáció kiveszi a hatalmat a közjóért felelős kormányok kezéből és egy maroknyi multinacionális társaság és pénzügyi intézmény kezébe juttatja, melyeket egyetlen kényszerítő erő mozgat: a rövidtávú pénzbeli nyereségre való törekvés.” A globalizálódás hatására nő a szakadék a gazdag és a szegény országok között – állapította meg az ENSZ 1999-ben közzétett tanulmánya, leszögezve: az emberiség leggazdagabb és legszegényebb egyötödének jövedelmi aránya 1960-ban 30:1 volt, míg 1997-re ez az arány 74:1-re nőtt, amire nem volt példa az emberiség történetében. A globalizáció további kockázata, hogy a tudáson, számítógépes ismereteken alapuló gazdaság kilátástalan helyzetbe kergeti a szakképzetlen munkások millióit, az elmaradott térségek lakóit. A környezetvédők azért ágálnak a globalizálódás ellen, mert a nyugati cégek a fejlődő világban nem tartják be a környezetvédelmi szabályokat. Ma már egyre nyilvánvalóbbak a globális világgazdaság vadhajtásai. A nagyvárosok utcáin a globalizáció ellen tüntető globofóbok által betört kirakatüvegek a világgazdaság újfajta problémáit csörömpölik. A korszakváltásra ráérzett Soros György világhírű pénzspekuláns is, aki szerint a kapitalizmus jelenlegi formája egyenesen a demokráciát veszélyezteti. Az oly sokat bírált Világbank Támadás a nyomor ellen c. jelentése leszögezi: napjainkban több mint 1,2 milliárd ember tengődik abszolút nyomorban. A politikusok közül is mind többen érzékelik, hogy ha a társadalomban egyre többen csúsznak le a felemelkedés esélye nélkül, akkor a világpiaci rulett vesztesei óhatatlanul a szélsőjobb irányába mozdulnak el, ami alapjaiban rázhatja meg a demokratikus országokat.

A globalizációt támogató és e trendet elvető globofóbok közötti törésvonal a következőképpen húzható meg. A globalizáció élharcosai szerint a szegénységet csak a gazdasági fejlődés, a kereskedelem, a vámhatárok megszüntetése számolhatja fel, szerintük a szegény országoknak a nyugati piacgazdasági normákat követve kell és lehet eljutniuk a tehetősebb állapotba. A globofóbok viszont úgy látják, a világkereskedelemnek több káros oldala van, mint hasznos. A globalizáció csak a nagy nemzetközi cégeknek kedvez, ezek pedig nem törődnek a környezet védelmével és az ember méltóságával. Göteborg előtt a globofóbok eszmerendszere, ha úgy tetszik ideológiája még többé-kevésbé követhető volt, akár némi szimpátiát is kiválthatott. Az EU svédországi tanácskozása azonban vízválasztót jelentett: elpárolgott a Prágában még meglévő készség a globofóbok és a világ hatalmasai közti párbeszéd iránt. A társadalmakat valóban kínzó kérdések megválaszolása, a kapitalizmus emberarcúbbá tétele háttérbe szorult, s a tüntetők a durvaság, a tudatos rombolás útjára léptek. Göteborgban a globofóbok először lőttek túl a célon, a fennálló életforma ellen lázadók zsákutcába jutottak. Az azóta is folyó utcai közelharcok nem egy humánusabb és igazságosabb világ ajtaját nyitják meg előttünk, épp ellenkezőleg: az erős kéz után kiáltó, centralizáló, a demokratikus vívmányokat, emberi jogokat megnyirbáló erők alá adnak lovat. (shz)