Először fotóztak erdei elefántot a háború sújtotta Dél-Szudánban

<p>Első alkalommal sikerült ritka erdei elefántot fényképezni a háború sújtotta Dél-Szudánban.</p>

A szavannai elefántoknál kisebb méretű, esőerdőkben élő Loxodonta cyclotis faj példányairól Dél-Szudán Kongóval és a Közép-afrikai Köztársasággal határos dél-nyugati tartományában, Nyugat-Equatoriában készült felvétel fákra erősített kamerák segítségével.    "Ez a legészakibb erdeielefánt-csorda, amelyet bárki is látott Afrikában" - nyilatkozta Adrian Garside, a Fauna and Flora International kutatócsoportjának egyik vezetője.    Egy 2013-as tanulmány szerint 2002 és 2011 között az erdei elefántok száma 60 százalékkal esett vissza, miközben a faj által lakott terület 30 százalékkal csökkent Közép- és Nyugat-Afrikában. Az erdei elefántoknak egyenesebb agyarai, valamint kerekebb fejük és fülük van, mint más elefántfajoknak.    A kutatócsoport egy hétezer négyzetkilométeresnél is nagyobb területen állított fel távirányítású kamerákat. Az eszközök segítségével az erdei elefántok mellett olyan, Dél-Szudánban eddig sosem látott állatfajokat is sikerült lefényképezni, mint az afrikai aranymacska, a bojtosfülű disznó vagy az óriás tobzoska.    Más országokban az erdei elefántokat intenzív orvvadászat veszélyezteti, Dél-Szudánban azonban a legnagyobb veszélyt a fajra nézve a természetes élőhely csökkenése jelenti Dee Ann Reader, a pennsylvaniai Bucknell Egyetem biológusa, a kutatás másik vezetője szerint.    "Jelenleg illegális fakitermelés folyik Nyugat-Equatoriában, a folyamat többnyire ellenőrizetlen" - emelte ki.    Paul Elkan, a Vadvédelmi Társaság (WCS) munkatársa szerint a dél-szudáni háború az elefántok illegális vadászatának növekedésével járt, a nagytestű állatokat elsősorban agyaruk és húsuk miatt pusztítják.     Az ország nyomkövetős nyakörvvel felszerelt elefántjainak több mint felét ölték meg a konfliktus két évvel ezelőtti kitörése óta. Nyugat-Equatoriát ugyan mindeddig többnyire elkerülte a háború, ám a héten harcok törtek ki a lázadók és a hadsereg között.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?