Előbb szex, aztán 5 év titkos infókért

Szüul |

<p>Egy dél-koreai bíróság ötévi börtönre ítélt szerdán egy észak-koreai nőt, aki a dél-koreai tisztviselőktől kapott titkos információkat szerelmi szolgáltatásokkal viszonozta. A 35 éves Von Dzsjong Hva bájait használta fel, hogy dél-koreai katonáktól védelmi titkokat szedjen ki.</p>

Egy szöuli területi bíróság szerint a bővérű kémnő a titkos katonai helyszínekről megszerzett információkat és más adatokat Kínában észak-koreai ügynököknek adta tovább.

A bíróság a nőt bűnösnek találta egy dél-koreai üzletember elrablásában is. A férfit 1999-ben Kínában ragadták el és szállították Észak-Koreába.

A csábos hölgy terhére írták azt is, hogy igyekezett felderíteni egy 1997-ben Dél-Koreába szökött észak-koreai pártvezető tartózkodási helyét, hogy később meggyilkolják. Hvan Dzsang Jop, a Koreai Munkapárt titkára volt, és Dél-Koreába való szökése óta védelem alatt élt.

Az ügyben eljáró nyomozók azzal is megvádolták a fiatal nőt, hogy méreginjekciókkal megölt két dél-koreai ügynököt. Ez utóbbi azonban egyelőre nem bizonyított.

Az észak-koreai hatóságok cáfolják, hogy titkosszolgálataiknak bármi közük lenne a nőhöz, a pert pedig dél-koreai színjátéknak minősítették. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?