Elhunyt Pozsgay Imre

Budapest |

<p>Nyolcvanhárom éves korában pénteken elhunyt Pozsgay Imre volt államminiszter, egyetemi tanár - közölte a család az MTI-vel.</p>

Pozsgay Imre a mai Győr-Moson-Sopron megye területén fekvő Kónyban született 1933. november 26-án. 1952-ben fejezte be középiskolai tanulmányait a fertődi kertészeti középiskolában, 1957-ben pedig a budapesti Lenin Intézetben szerzett diplomát. 1969-ben - a Magyar Tudományos Akadémia aspiránsaként - kapta meg a filozófiai-szociológiai tudományok kandidátusa címet.

1950-ben lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába, majd 1956-89 között a Magyar Szocialista Munkáspárt, 1989 és 1990 között a Magyar Szocialista Párt tagja volt. 1957-65-ig az MSZMP Bács-Kiskun megyei esti egyetemének igazgatójaként, 1965-68-ig a megyei pártbizottság agitációs és propaganda osztályának vezetőjeként, majd 1968-70-ig, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának ideológiai titkáraként dolgozott. A központi pártapparátusban előbb egy évig volt az MSZMP KB Agitációs és Propaganda osztályán sajtó alosztályvezető, majd 1971-75 között a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese.

1975-ben kulturális miniszterhelyettesi funkcióban került be a kormányba, majd 1976-80-ig kulturális, 1980-82-ig - a Kulturális és az Oktatási Minisztérium összevonását követően - művelődési miniszterként dolgozott. 1982-től 1988-ig volt a Hazafias Népfront főtitkára. 1988 júniusában - mint államminiszter - ismét bekerült a kormányba, ahol 1990 májusig dolgozott. 

Országgyűlési képviselői pályafutását 1983-ban kezdte, majd 1985-90 között országos listán volt parlamenti képviselő. Az 1990-es szabad választásokon az MSZP Bács-Kiskun megyei területi listáján jutott be a parlamentbe. 1990 novemberétől függetlenként folytatta képviselői munkáját.

A rendszerváltozás előtt a pártállam jelentős reformpolitikusává vált. 1987 szeptemberében részt vett a lakitelki találkozón. 1989 januárjában ő volt az első pártállami vezető, aki az 1956-os eseményeket népfelkelésnek nevezte. 1989 augusztusában ott volt a soproni páneurópai pikniken, amelynek keretében több száz keletnémet jutott ki Nyugatra. A páneurópai pikniknek Habsburg Ottó mellett Pozsgay Imre volt a fővédnöke.

1989-ben vezetésével alakult meg a pártoktól független Demokratikus Magyarországért Mozgalom, majd 1991. május 17-én - Bíró Zoltánnal együtt - megalapította a Nemzeti Demokrata Szövetséget, amely végül 1996-ban megszűnt. Az 1995-96-ban működött Magyar Egységért Mozgalom elnöke, majd 1996-tól 2001-ig a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja volt.

1991-től a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem (KLTE) politológiai tanszékének vendégprofesszora, 1995-2000 között a Szent László Akadémia Rektora, majd a Károli Gáspár Református Egyetem tanára volt. Számos könyve, tanulmánya jelent meg. 

2012-ben Stádium címmel társadalmi és kulturális havilapot indított, amelynek főszerkesztője volt.

2006-ban megkapta a Magyar Szabadság Napja Díjat, 2010-ben az emberi jogokért való erőszakmentes kiállást elismerő kitüntetést, a Hildebrandt-érmet, 2015-ben a Petőfi-emléklap a helytállásért kitüntetést vehette át. Ugyancsak 2015-ben Szent István-díjat kapott a Szent István Alapítványtól, az összmagyarság érdekében végzett kiemelkedő jelentőségű tevékenységéért. 

Pozsgay Imre 2014 augusztusában, a páneurópai piknik 25. évfordulója alkalmából az MTI-nek adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy a páneurópai piknik nélkül nem következett volna be az 1989. szeptemberi határnyitás.  

Az 1989. augusztus 19-i eseményekre visszaemlékezve az akkori reformkommunista államminiszter felidézte, hogy a vasfüggönyt már 1988 októberében Európát kettéosztó, szégyenletes létesítménynek nevezte.

Pozsgay Imre szerint 1989 történelmi év, a fordulat esztendeje volt. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett 1956 újraértékelésére, Nagy Imre újratemetésére. Utalt arra is, hogy a nemzetközi helyzet kedvezett ezeknek a kezdeményezéseknek. Kiemelte Mihail Gorbacsov szerepét, felidézve, hogy az egykori Szovjetunió akkori vezetője beleegyezett abba, hogy véget vet a hidegháborúnak.

1989 legfőbb tanulságának azt nevezte, hogy a diktatúrát meg lehet szüntetni a nép, a társadalom közreműködésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?