Elhunyt Alfred G. Knudson Jr., a rákkutatás egyik úttörője

Philadelphia |

<p>Elhunyt 93 esztendős korában Alfred G. Knudson Jr., a daganatos betegségek kialakulásával kapcsolatos &quot;két ütés&quot;-elmélet megalkotója.</p>

A tudós hosszú betegség után vasárnap halt meg philadelphiai otthonában - közölte a Fox Chase Rákutató Központ, ahol évtizedekig dolgozott.

A Los Angelesben született Knudson a haditengerészetnél, majd a hadseregben szolgált. A háború után a New York-i Columbia Egyetemen kapott orvosi diplomát, doktorátusát a kaliforniai Műszaki Egyetemen szerezte.

A rákos megbetegedés kialakulásával kapcsolatos klasszikus "két ütés"-elméletét 1971-ben publikálta a kisgyerekeknél előforduló retinoblasztóma, a szem ritka daganatának kutatásában elért eredményei alapján.

Teóriája szerint a rák kialakulásához örökletes és nem örökletes génmutáció vezet. A daganat kifejlődéséhez a sejtben bekövetkező két - a gén mindkét allélját inaktiváló - "ütés" szükséges.

Knudson azt is megjósolta, hogy a sejtben vannak olyan gének, amelyek meg tudják akadályozni a rendellenes sejtnövekedést. Ezeket a géneket nevezzük ma tumorszupresszor géneknek.

A Klinikai Onkológusok Amerikai Társasága Knudsont a "rákgenetika úttörőjének" nevezte, és munkássága méltatásában kiemelte, hogy új korszakot nyitott a tumorellenes gének kutatásában.

A tudós számos rangos tudományos elismerést és kitüntetést kapott, köztük 2004-ben a Kiotó-díjat, a Nobel-díj japán megfelelőjét, 1998-ban az Albert Lasker klinikai kutatóorvosi díjat, valamint a Amerikai Rákkutató Szövetség életműdíját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?