Panoráma

Elhunyt a világ első arcátültetettje

Lille | Elhunyt Isabelle Dinoire, akin a világon elsőként végeztek sikeres arcátültetést 2005-ben. A francia nő 38 évesen kapott részleges új arcot, miután kutyája leharapta mindkét ajkát, az orrát és az állát is.
MTI

2016. szeptember 6. 19:44

A Le Figaro című francia lap keddi értesülése szerint az arctranszplantált páciens még áprilisban halt meg hosszú betegség után, az információt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy megóvják a hozzátartozói nyugalmát.

A lap úgy tudja, hogy Dinoire szervezete az elmúlt télen újabb kísérletet tett a transzplantált szervek kilökésére, és a roham óta nem tudta használni ajkait. A páciens a műtét óta kénytelen volt kilökődésgátló gyógyszereket szedni, ami rákbetegséget okozott nála - írta a Le Figaro.

Isabelle Dinoire-t az észak-franciaország Amiens egyetemi klinikáján műtötték meg a világ első kézátültetését 1998-ban végrehajtó sebész, Jean-Michel Dubernard vezetésével, a páciens halálának hírét a kórház is megerősítette kedden.

Annak idején torz arcával Isabelle Dinoire sem beszélni, sem rendesen enni nem tudott. 2005 novemberében Amiens-ben orvosok a világon első arcátültetési műtéttel pótolták a hiányzó részeket, a donor egy agyhalált szenvedett asszony volt. 

A szerencsétlenség után a nő nem tudta elviselni, hogy akár csak rátekintsenek. Arca szörnyetegéhez hasonlított, kilátszott az orrcsontja, ami csontvázra, a halálra emlékeztette őt. Azt gondolta, hogy arca javíthatatlanul tönkrement és vége az életének. Ekkor javasolták neki az orvosok a transzplantációt. 

A műtét után a páciens hihetetlenül szerencsésnek érezte magát, úgy érezte, mint aki új életre született. Nehéz idők következtek azonban, amikor az új arcot el kellett fogadnia. A legnehezebb azt volt megszoknia, hogy szájának belseje azelőtt másvalakié volt.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
orvosok

A költségvetés megvágása végeredményben az egész egészségügyre kihathat

koronavírus halottak napja

Jövő héttől megduplázódik a fekete járások száma az országban

Natália Milanová

Milanová nem lát problémát abban, hogy Magyarország támogatja a templomfelújítást

Párkány

A magas átoltottságnak köszönhetően enyhébb hullámmal számolnak az orvosok

MSZP-sek jelentkeztek Fidesz-aktivistának

MSZP-sek jelentkeztek Fidesz-aktivistának

eva

Čaputová lánya is megszólalt az őt gúnyoló képviselő ügyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.