Elárverezik Napóleon egyik ikonikus fekete kalapját Franciaországban

<p>Bonaparte Napóleon francia császár fekete filcből készült, ritkaságnak számító kétsarkú kalapjára licitálhatnak az érdeklődők egy árverésen a Párizs melletti Fontainebleau-ban.</p>

Az Osenat aukciósház szerint a mintegy ezer tételt felvonultató november 15-i és 16-i licitek fénypontja azon ikonikus fekete kalapok egyike lesz, amelyeket állítólag a marengói csata (1800) során viselt Napóleon.    Jean-Pierre Osenat elmondta, hogy Napóleon egyedi megjelenése nem a véletlen műve volt. A 19. század elején az ilyen kalapokat a sarkokkal előre, illetve hátrafele viselték, ám Napóleon, hogy "felhívja magára a figyelmet", elfordítva hordta a fejfedőt.    Uralkodása ideje alatt a császár nagyjából 120 kalapot fogyasztott el. A fejfedőket általában a Poupart & Cie cég biztosította számára, darabonként mintegy 60 frankos áron. Az aukció katalógusa szerint Napóleonnál mindig 12 kalap volt forgalomban és mivel nem szerette az új fejfedőket, ezért inasára bízta azok betörését.     Mára nagyjából 20-30 kalapja maradt fenn, amelyek többségét múzeumokban őrzik. A novemberben kalapács alá kerülő példány - amelynek kitűnő állapotát jelzi, hogy szürkészöld selyembélése is megvan - a becslések szerint 300-400 ezer euró közötti áron fog gazdát cserélni.    A kalapot a monacói hercegi palota Napóleon-múzeumának gyűjteményéből bocsátják árverésre. A kollekció nagy részét a 20. század elején gyűjtötte II. Lajos monacói herceg (1870-1949), majd a múzeumot 1970-ben megnyitó III. Rainier herceg gazdagította.    A hercegi család a saját történelmére összpontosító új muzeológiai tervek miatt válik meg a kollekció egy részétől. Az aukciósház szerint a gyűjtemény értékesítése az évszázad árverése lesz a témában.    Az aukción egyebek közt Napóleonról készült portrékra, a francia trikolórt idéző katonai derékszalagokra és medálokra, a császár márványból és bronzból készült mellszobraira, valamint különböző személyes tárgyaira - kesztyűkre, borotvára és zsebórára - licitálhatnak az érdeklődők.    A kínálatban szerepel továbbá egy fehér ing, amelyet Szent Ilona szigetén viselt Napóleon és, amelynek leütési árát 30-40 ezer euró közé becsülik, valamint egy pár fehér selyemharisnya, amely várhatóan 4-5 ezer euróért talál új gazdára.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?