„Egy illyésnyi” lesz a kurtítás

1,2 milliárd forinttal kevesebb jut az anyaországon kívül élő magyarokra 2003-hoz képest – nagyrészt a Draskovics-megszorítások hatására. Pomogáts szerint ez elfogadhatatlan, Markó véleménye: nem történt tragédia.

Rábólintott a magyar kormány Draskovics Tibor pénzügyminiszter takarékossági csomagjára, mellyel 185 milliárd forintot terveznek megspórolni – ez 3%-a a 2004-es költségvetés 6092,6 milliárdos kiadási főösszegének. Eszerint az idén a tervezett 2004-es költségvetéshez képest 884,1 millió forinttal, vagyis hozzávetőlegesen 15%-al kevesebb pénz jut az anyaországon kívül élő magyarságnak.

Ez azután dőlt el, miután a 2004-as költségvetés amúgy is 295 millió forinttal kevesebbet juttatott a határon túliaknak (ez 3%-os csökkenés a 2003-as pénzösszeghez képest). Számításaink szerint a megszorítást figyelembe véve az idei támogatások összege megközelítőleg 7,9 milliárd lenne.

Ez a tavalyi 9,11 milliárd forinthoz képest több mint 13%-os elvonás, vagyis 1,2 milliárd forintos a különbség (ez csak kétszáz millióval több, mint az Illyés Közalapítvány éves költségvetése, és nem sokkal kevesebb a Duna TV éves fenntartásához szükséges összegnél).

– Elfogadhatatlan számomra az Illyés Közalapítvány költségvetésének közel 200 millió forinttal való megkurtítása – nyilatkozta Pomogáts Béla, az IKA kuratóriumi elnöke, aki korábban azt mondta: amennyiben lefaragják az IKA költségvetését, lemond.

Pomogáts még hozzátette: ez az eddig gyakorlatba ültetett pályázati rendszer egészét alapjában meg fogja ingatni – sőt, az IKA jövője is kétséges, mivel hitelét elveszítheti, és eredményessége csorbul.

Markó Béla RMDSZ-elnök ezzel kapcsolatban pozitívumként értékeli azt, hogy a lobbizásnak köszönhetően a határon túli magyarságnak jutó támogatások nem csökkentek annyira drasztikusan, mint tervezték, ezenkívül az oktatási-nevelési támogatás összege nem változott. Azt is elmondta, az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy éppen az anyaországon kívül élőkön próbálnak spórolni: lévén ez az összeg a magyar költségvetésben amúgy is kis tétel.

Markó szerint nem történt tragédia, és reméli, hogy a hiányzó összegeket végül sikerül előteremteni, azonban belátja: bizonyos intézményeket – így az IKA-t és az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet – érzékenyen érint az intézkedés. A határon túli felsőoktatásra 362 millió forinttal kevesebb fog jutni – ez 20%-os csökkenés a 2004-es költségvetésben előirányzottakhoz képest.

Értesüléseink szerint az a határon túli oktatási projekteket támogató Apáczai Közalapítvány költségvetése a hivatalos adatokon kívül 650 millió forinttal csökkenne: az alapítvány alapítása óta minden évben 700 millió forintot kap a magyarországi vállalatok, azaz a munkáltatók hozzájárulásaiból álló szakképzési alapból – ez most 50 millió forintra csökkenne.

Bizonyos támogatásokról azt lehet mondani, hogy az állam ezeket nem érzi a jövőben magáénak – mondta a takarékossági csomagról Draskovics a Kossuth Rádió Háttér című műsorában.

„Elterjedt az utóbbi években az a gyakorlat, hogy állami feladatokat, vagy olyan feladatokat, amiket az állam magáénak érzett, közalapítványokon keresztül lát el. Ennek az a következménye, hogy ennek kialakul egy saját apparátusa, irodát bérel, kuratórium van, ellenőrző bizottság van, kialakul egy bonyolult döntési rendszer (és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra), ennek tetemesek a költségei.” A pénzügyminiszter a továbbiakban kifejtette: a határon túliak segítését a szaktárcákra tervezik bízni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?