Bélbaktériumaival függhet össze a kutya memóriája

kutya

Felmerülhet a kérdés: mit keres ez a téma az ember egészségével foglalkozó mellékletben? Mivel az ember bélrendszerében élő mikroorganizmusokról még keveset tud a tudomány, hasznos lehet az állatoknál való vizsgálódás.

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszékének a napokban megjelent új kutatási eredményei arra utalnak, hogy összefüggés lehet a kutyák öregedése és memóriája, valamint bélbaktériumaik (ezek összessége a bélmikrobióta) között. Az ember számára azért érdekes ez, mert ahogy a sajtóközlemény megállapítja:

„A kutya bélbaktériumai sok hasonlóságot mutatnak az emberével, ami az évezredeken át tartó közös múltnak is köszönhető.”

Azt vizsgálták, hogy kutyáknál kimutatható-e valamilyen összefüggés a memória és a bélmikrobióta összetétele között. Kubinyi Enikő kutatásvezető, az ELTE Etológia Tanszékének munkatársa, a Szenior Családi Kutya Program vezetője, aki egyszersmind az Animals tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője is, azt mondja, „olyan baktériumcsoportokkal találtunk összefüggést, amelyeket embereknél is leírtak”.

Lehetséges, hogy összefüggés van az Actinobacteria törzs és a kognitív képességek között? A vizsgálatokban részt vett kutyákkal memóriateszteket végeztettek. A többet hibázó kutyák székletében több aktinobaktériumot találtak.

„Ez azért izgalmas, mert a rossz memóriájú, Alzheimer-kórban szenvedő embereknél is elszaporodik az aktinobaktérium”

– emeli ki a párhuzamot Sándor Sára genetikus.

Emellett arra is fény derült, hogy a bélben élő baktériumok aránya eltér az idős és a fiatal, valamint a rossz és a jó memóriájú kutyák között. Azt már tudták, hogy a bélbaktériumok befolyásolják az anyagcserét és az agy működését is, így az új ismereteknek egészségügyi jelentőségük is lehet. Kubinyi Enikő szerint „felfedezéseink további igazolása nagyon fontos abból a szempontból, hogy eldönthető legyen, mennyire jó modellje a kutya a humán »bélflóra« változásainak. De az állatorvosi tudomány és a kutyatulajdonosok számára is hasznos lehet, ha kiderül, hogy egyes baktériumok adagolásával késleltethető az öregedés, vagyis mérsékelhetjük az öregedéssel járó kedvezőtlen jelenségeket.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?