Edinburgh, 2005. december

Csak nemrég tudatosítottam, hogy hamarosan el kell jönnünk a skót fővárosból, és egész nap az a régi sláger járt az eszemben, hogy az élet: „...csupa búcsúzásból s találkozásból áll...” Lejárt az időnk, csomagolás, repülőjegy-vásárlás, kijelentkezés a doktortól, a könyvtárból, az iskolából, az óvodából és a lakásból. Még egyszer bebarangoljuk a kedvenc helyeinket. A házunkhoz közeli parkot, a botanikus kertet, a nemzeti múzeumot, kimegyünk a tengerpartra elköszönni a hullámoktól és a régi szokás szerint hátat fordítva bedobunk néhány fillért a vízbe annak reményében, hogy majd még jövünk látogatóba. Az utolsó hetek napjait a búcsúvacsorák fémjelzik. Ez a legnehezebb, megszeretni valakit, és aztán elbúcsúzni tőle, lehet hogy örökre...

Ugyanakkor a hazautazás közeledtével egyre jobban várjuk a pillanatot, amikor újra találkozunk a családunkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel, és a régi utakon, utcákon járunk majd. Mert jó érzés valahol otthon lenni a világban!

A hétvégi programjaink nagyon sűrűek. Kislányom osztályában szinte minden hétre jut egy születésnapi party, így ezen a héten is részt vettünk egyen, ezután pedig egy kedves ismerősünk ebédmeghívásának tettünk eleget. Dunblane egy 6000 főt számláló városka, negyven mérföldre a fővárostól nyugatra. A glasgow-iak és a stirlingiek nyugdíjazásuk után előszeretettel vásárolnak ingatlant e meseszép településen. A város középpontjában a 13. századból fennmaradt hatalmas katedrális áll, egy a kevés középkori katedrálisok közül, amelyek nem romjaikban hevernek, hanem a mai napig működnek, és a hívők imáit védelmezik égbe nyúló, díszes falaikkal. A városból érdekes felfedezőutakat tervezhetünk be magunknak a közeli Stirling városába, a Loch Katrin-tóhoz, amelyen Sir Walter Scott írta A tó hölgye című romantikus versét, valamint a csodálatos Trossachs Nemzeti Parkba, amelyet az új skót parlament az egyik legfontosabb feladatai között szereplő nemzeti parkok alapításánál az elsők között valósított meg. Barátaink a katedrális tövében húzódó teraszos utcácskában egy kicsiny házban laknak, ahol kellemes meleg és romantikus környezet fogadott. A ház ura a szomszédságban álló Skót Egyházi Hitközpont fő gondnoka, így az ízletes ebéd után betekintést nyertünk a közösség életébe, tevékenységébe, és megnéztük a szépen felszerelt konferenciatermet, a vendégszobákat és a nem olyan régen felújított, a 14. századból fennmaradt kicsiny kápolnát. A kápolnában gyertyát gyújtva elmesélték, hogy a város jövő év márciusában emlékezik majd meg a 10 éve történt tragédiáról, amely hír annak idején megrázta az egész világot. Egy ámokfutó fegyverrel támadott az egyik helyi alapiskola diákjaira és tanáraira. Az a nap a városka történetének örökös gyásznapja marad.

Továbbhaladva a dimbes-dombos, kanyargós belvárosi utcákon eljutottunk a város egyik kilátópontjára, ahonnan szép időben látni Trossachs és a Higlands körvonalait. A várost átszelő Allan folyó mellett sétáltunk vissza a házig, ahol még elfogyasztottuk az elmaradhatatlan délutáni teánkat, és lassan hazafelé készülődtünk.

A vasárnapot nagy várakozás előzte meg, lányom egyik születésnapi ajándéka ugyanis az új Harry Potter-filmre szóló jegy volt. Mivel az osztályából már hárman (!) is látták az új epizódot, sietni kellett, hogy le ne késsünk valamiről. Bár a moziban kiderült, hogy a filmet 12 éven felülieknek ajánlják, becsülettel végignézte, és szerencsére mégsem a félelmetes részletek maradtak meg emlékként, így elégedetten távoztunk a moziból. Közben a fiúk bevásároltak, sétáltak és ebédet készítettek. Ebéd után a Princess Street Garden hangulatos karácsonyi piacára látogattunk el, átérezve a teljes karácsonyi pompába öltöztetett belváros ünnepi hangulatát. Hazafelé jövet, a klaszszikus piros városi busz emeletén, ahonnan beláttuk a csillogó-villogó díszítést, mindegyikünk az elmúlt egy évre gondolt, és arra, hogy egyszer minden befejeződik...